Költözés
2017-01-29 20:13:00 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Kedves olvasók!
Adós vagyok egy kis tájékoztatással, ugyanis hónapokkal ezelőtt elköltöztem. Ennél kicsit pontosabban összeköltöztem a párommal, és végül nem hozzám, hanem hozzá. Az előző bejegyzés kommentjeiben érdeklődtetek, kis spekulációt is láttam, a kétségeket szeretném eloszlatni.
Életmód-váltás nem történt. Hoztam magammal az állataimat, itt is van szép nagy terület, legelő, kaszáló. Kicsit más, van hálózati áram meg gyümölcsfák, nincs nagy sík terület, hanem inkább domboldal, de a lényeg, hogy nem egy panel tizedik emeletére költöztem.
A dolog végleges, a bejegyzéssel pedig túl sokat is vártam - már szeptember óta itt lakom.
Jó kérdés, hogy ilyenformán lesz-e valaha folytatása a blogomnak. Valószínűleg a jelen formájában rövid időn belül nem. Az eddigi történet egy szép kerek egészet alkot, ami pedig itt zajlik, az már egy másik hely, más emberek vesznek körül, sok minden megváltozott.
Nem tartom kizártnak, hogy egyszer majd folytatom a dolgot, néhány havonta azért nézzen vissza, akinek kedve tartja.
A magam részéről köszönöm az éveken át tartó figyelmet és érdeklődést, a hozzászólásokat, a személyes látogatókat. Jók vagytok, de tényleg.
Betegség után
2016-07-13 20:16:48 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Gondolkodtam rajta, hogy írjak-e a most következő témáról, de aztán úgy döntöttem, érdemes. Nem kenyerem a nyilvános önsajnáltatás, de azt se szeretem, ha valaki csak a sikereiről számol be, a buktatókról pedig mélyen hallgat. Valamiért az emberek hajlamosak azt a látszatot kelteni, hogy ők soha nem hibáznak.
Na, én valamit elrontottam, mégpedig csúnyán. Hogy valamit nem mostam el, vagy tojást nem mostam meg, vagy észrevétlenül romlott kaját ettem, vagy simán csak embertől kaptam el, azt nem tudom. Ami biztos, hogy olyan beteg voltam, mint még életemben soha. Hányás, hasmenés, gyomorgörcs, láz, ahogy kell. Úgy voltam vele, majd szépen kipihenem, két-három nap alatt kilábalok belőle, és semmi gond.
A hatodik napon már olyan fájdalmaim voltak, hogy be kellett mennem a kórházba, ahol szépen bent is tartottak egy hétig. A körülményeket nem részletezném, a magyar egészségügyről mindenki tudja, milyen állapotok jellemzik. Az emberek mind kedvesek voltak, és maximálisan segítőkészek, csak hát az ágy, a koszt, a szoba, a... minden. Szörnyű, na. Le is ugrott rólam tíz kiló, mire kiengedtek.
Ezek után még egy hétig lábadoztam édesanyáméknál. Megkérdőjelezhető döntés talán, de úgy gondoltam, az itthoniaknak egyszerűen mérhetetlenül több gondot jelentek, mint segítséget. Jót tett az egy hét pihenő persze, de amint nagyjából képesnek éreztem magam arra, hogy gondoskodjak magamról, hazajöttem. Bár ez így nem egészen őszinte - inkább bevallom kerek perec, hogy hazahoztak.
Azóta eltelt még két hét, és még mindig nem vagyok száz százalékos. Finoman szólva kellemetlen időszak volt, a nyilvánvaló közvetlen hatás mellett amiatt is, hogy minden itthoni munkám a többiekre szakadt. Szeretném azt hinni, hogy tanultam a dologból, és a jövőben oda tudok figyelni annyira, hogy hasonló elő ne fordulhasson.
Úgy tűnik, mégse vagyok sérthetetlen. Ki gondolta volna?
Upsz
2016-05-16 08:56:00 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Legközelebb nem szabad dupla adag rántottát enni reggelire.
28
2016-04-30 11:37:16 - Ishar
Kategória: Beszámoló
No tehát, kedves közönség, eltelt egy újabb év, betöltöttem a 28-at. Rutinos olvasók tudják, hogy ha máskor nem is, ilyenkor megerőltetem magam, és igyekszem összehozni valami hosszabb, összefoglaló irományt, hogy mi történt az utóbbi időben.
Röviden és tömören: beültettük az erdőt, és lett rengeteg állatunk. Ebből az utóbbi végül is nem nem valami óriási meglepetés, én legalábbis már egészen megszoktam, hogy irtózatosan túlvállaljuk magunkat. Jelenleg közel harminc kecskével, több, mint egy tucat disznóval, egy szamárral, hat birkával, három nyúllal és kb ötven tyúkkal bajlódunk nap mint nap. Ehhez hamarosan érkezik két ló is, de az külön történet - nem az én üzletem, hát nem is írnék nagyon részletesen róla.
Hanem az erdő! Hihetetlen, de megcsináltuk. A tél során magunkat nem kímélve kipucoltuk mint a 2,6 hektárt, leirtottuk az összes nádat és kökényt, majd (dobpergés...) beültettük több ezer fával. Ezek között van kicsi (alig húsz centis), és egész nagy (akár két méter fölötti), a felhozatal igen változatos. Került az erdőbe magyar- és magas kőris, mézgás éger, vörös tölgy, fehér fűz, és bent hagytunk némi nyárfát meg juhart is egyelőre.
Most épp ott tartunk, hogy veszettül nő a fák között a zöld, és napról napra küzdünk, hogy mindent elborítson a gaz. Egyelőre nyersére állunk, de ha jön egy kicsit csapadékosabb idő, még bőven benne van a pakliban, hogy pórul járjunk. Ha szorul a hurok, előkapjuk a benzines fűkaszát, de az állatok miatt ha csak lehet, kézzel kaszálunk - egyszerűen jobb nekik, kevésbé roncsoljuk a reggelijüket. Bődületes feladat ennyit kaszálni, városiaknak mondom, hogy a 2,6 hektár az 26 EZER négyzetméter. Ez csak kicsivel kevesebb, mint Budapesten odahaza az utcánkban levő összes telek, az út mindkét oldalán.
Sok, na.
Csináltam egy fotót is a szomszédos dombról, ahonnan szoktam, úgyhogy ismét egymás mellé lehet rakni a korábban készültekkel.
Klasszikus kép, a visszatérő olvasók már többször látták: így nézett ki a terület, amikor kiköltöztünk a kis sátrainkkal.
Ennyire szelidítettük meg a környezetünket az első szezon végére.
És így nézünk ki most. Sajnos már nem fér rá minden a képre, a fóliasátortól balra még tessék elképzelni egy negyed hektáros karámot, nádtetős hodállyal. Ott laknak a birkák, és a nem fejős kecskék. A disznók meg a jobb oldali erdősáv takarásában kaptak helyet.
Úgy általában, az állattartásunkból nem sok látszik, de legalább az előtérben legel pár kecske. Ezzel két dolgot tudok bizonítani: az egyik, hogy nem internetről leszedett képekkel hitegetem itt a népet az állattartásról, másrészt hogy pofátlanul átlegeltetünk használaton kívüli területekre.
Ünnepek idején
2016-01-01 19:59:41 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Arra gondoltam, megosztom, hogy ünneplünk idekint a tanyán. Sokan nem értik, hogy lehet az ilyesmit összeegyeztetni az állattartással, hogy nincs belőle családi sértődés, meg egyáltalán, bizonyára nagyon rossz itt a mezőn ilyen latyakos/hideg/sötét időben. Nosza, lássuk, milyen rossz!
Először is, mintegy előételként, hivatalosak voltunk egy napfordulós ünnepségre kedves barátainknál, egy nem túl közeli, itt most meg nem nevezett településen, december 21-én. Ez azért érdekes, mert a meghívás mindkettőnknek szólt, és ugye itt jön az a kérdés, hogy az állatokkal mi lesz. Mi lenne? Ellátjuk őket sötétedés előtt, azaz kb délután fél ötig, aztán megvonjuk a vállunkat, beszállunk az autóba, és hajnalig mehet az ereszdelahajam. Ami adott esetben egy jó kis tábortüzezést, és egy pórul járt kos elfogyasztását jelentette. Éjfélkor haza kell vezetni, na bumm. Ilyet azért mások is csinálnak.
A karácsony már keményebb dió, ez tény. Némi tervezést igényel, hiszen napokig tényleg nem hiányozhatunk innen mindketten. Az évek óta működő rendszer az, hogy én hazamegyek amikor jól esik (idén 23-án, némi udvarlási indokkal - emiatt néhány száz kilométeres kitérővel), a lényeg, hogy 25-én nap közben érjek vissza, és tudjam átadni az autót. Innentől Ádámé a pálya, 25-én elmegy, és hazajön, amikor jól esik. Idén ez 27-e este volt.
Mire elég ennyi idő? Hát, először is beugrottam a közeli Miskolcra (oda-vissza hat óra, semmi az), ahol a virág, az ajándék, és némi együtt töltött idő mellett még arra is sikerült időt szakítani, hogy meglátogassam egy régi miskolci barátomat. Aztán haza Budapestre, kis nagymamázás után családi ebéddel édesanyáméknál, 24-én. A szentestét pedig édesapáméknál zártam, már Százhalombattán. Másnap nem kellett túl korán kelni, végiglátogattam átlagos mennyiségűnek számító, de átlagosnál földrajzilag szétszórtabb embereket. 25-én nem keltem túl korán, szép, ráérős tempóban hazaértem ebédre, és átadtam a kocsikulcsot, innentől egyedül maradtam pár napra.
Először is, a kunyhóba kell egy jelképes karácsonyfa.
Idén kicsit rossz volt a szemmértékem, általában akkorát állítok, hogy a csúcsa elérje a tetőt. Gyerekkoromban sokszor kis fánk volt, és ez engem mindig zavart, szerintem a karácsony akkor az igazi, ha szép, nagy fa díszíti a szobát, és ontja magából azt az utánozhatatlan illatot, amit csak a frissen kivágott fiatal fenyőfák árasztanak magukból. Ez már a harmadik karácsonyom a kunyhóban, de minden alkalommal kicsit elérzékenyülök, amikor behozom a fát. A saját kis otthonom. A saját karácsonyfám, amit én választok ki, én díszítek fel, én rakom rá a csúcsot, egyáltalán, egy kézzel fogható jelképe annak, hogy a magam ura vagyok.
Egyre több műfenyőt látok, sokan praktikus okokból, mások spórolásból, megint mások környezetvédelmi szándékkal döntenek emellett. Az egyszerűsítéssel és az anyagiakkal nem tudok vitatkozni, de a természet érdekeivel vitatkozni nettó ostobaság. Azokat a fákat direkt azért ültetik, hogy karácsonyfa legyen belőlük. Ha többek között nekem nem lenne rá igényem, el se ültették volna. Mi több, ennek az iparágnak köszönhetően újabb területeket borít (fiatal) erdő: karácsonyfa minden évben kell, úgyhogy egy darabig zöld marad az az ültetvény.
Arról meg hadd ne nyissunk vitát, hogy egy 6000 év alatt lebomló polietilén fa mennyire környezetbarát.
Idén, hosszú idő óta először, kis szilveszteri mulatságot is tartottunk. Alapvetően otthonülő típus vagyok, az éjszakába nyúló bulizás soha nem vonzott. Most viszont itt rohangált egy csomó kismalac, barátaink meg akadnak, bőven elegen ahhoz, hogy ezt a kettőt összehozzuk.
Nyílt tűz fölött akartuk eredetileg megforgatni, aztán végül beraktuk a kerámiaégető kemencébe. A belsejét kitömtük almával, sütés előtt pár nappal már le volt vágva és be volt fűszerezve. Szép nagy malac volt, kizsigerelve is megvolt vagy tíz kiló, ötünkre ez bőven sok is volt. Degeszre ettük magunkat, aggregátorról beüzemeltük az évek óta porosodó hangfalunkat, éjfélig társasoztunk, beszélgettünk, általában, tök jól éreztük magunkat.
Igen, ma reggel meg -18 fok volt kint etetésnél. Ezek után - kit érdekel?
Darázs
2015-08-05 07:42:06 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Egy ideje tanyát vertek az előteremben a darazsak. Nem nagyon foglalkoztam velük, néha lefújtam a társaságot, a nád között csak egyszer sikerült megtalálnom a fészküket. Végülis - darázs, mi bajt okozhatna? Legfeljebb megcsíp, fáj és kész.
Hát, meg is csípett két hete. Aztán azóta még ötször. Irtás közben, a cipőmben elbújva, esetleg csak úgy. A lényeg, hogy jó néhány darázscsípést összeszedtem, de úgy tűnik, az utolsó kettőt nem kellett volna. Kaptam egy csípést először a karomra, fájt, kicsit bedagadt, gondoltam semmi extra, majd elmúlik.
Nem múlt el, sőt éjszakára olyan elképesztően viszkető kiütések borították el az egész testem, amit az ellenségemnek se kívánok. A környezetem tanácsára elkezdtem calciumot szedni meg mindenféle gyanús dolgokkal kenegetni magam. Aranyos próbálkozás volt, nagyjából semmit nem ért.
Igazán az tette be a kaput, amikor két napra rá beleléptem egy újabb darázsba, ami megint a cipőmben bújt el. Na kész, arra a lábamra onnantól alig tudtam ráállni, belázasodtam, minden bajom volt. Bónusz, hogy ezen a napon érkezett hozzánk egy tizenhárom fős svéd csoport, akikkel potom egy éve meg volt beszélve az időpont. A bográcsgulyást meg a tanyabemutató rám eső részét még lenyomtam nekik, de ennyi, amint ők elmentek, ágynak dőltem.
Képünk illusztráció
Ezen a ponton már elkezdett bedagadni a kezem, a calciumot meg hiába ittam úgy, mint a vizet. Ádám telefonos segítséget kért orvos ismerősétől, aki elmondta, hogy ez a calcium-dolog egy idióta berögzült szokás, ehhez hasonló tüneteknél már nem fog segíteni. Estére a szám is elkezdett dagadni - az meg már nem vicces, onnan nincs messze a fulladás.
Autó, sürgősségi, tű a hátsómba, szevasz, mehetsz haza, ezt a receptet még váltsd ki. Közölték, hogy igen, allergiás vagy, hülyegyerek, jöhettél volna előbb is, fáraszthattad volna a nappali műszakot.
Mostanra elég jól vagyok, de a gyógyszer hatására a tegnapi napot nagyjából átaludtam. Én nem tudom, mi lehet ebben, és mi zajlik a szervezetemben ilyenkor (az orvosok nyilván ezt magyar nyelven képtelenek elmondani), de ez a sok latin kifejezés egy nap alatt eltüntette a kiütéseimet, duzzanataimat, és úgy általában minden allergiás dolgot. Cserébe egy flakon víz felemelése is fárasztó még mindig.
Tanulság: a darázs nem játék.
27
2015-05-06 19:47:09 - Ishar
Kategória: Beszámoló
A születésnapi post idén kicsit késve érkezik (április 30 lett volna, csak házon kívül voltam), cserébe ismét válogatott képekkel készültem.
Eltelt tehát még egy év, aminek ráadásul az utolsó hónapjaiban finoman szólva nem tudósítottam rendszeresen a fejleményekről. Ennek oka főleg az volt, hogy bár rengeteg mindent csináltunk, ezek elsősorban hosszan tartó és unalmas feladatok voltak. Részeiben nem túl érdekes, de most, hogy túl vagyunk rajta, talán megér egy beszámolót.
Hogy mi ez? Egyharmad hektár telepített erdő. A képen persze nem igazán látszik, de amíg a terület tiszta, ez tele van facsemetével. Pontosan akkora susnyás (főleg nád és kökény) volt a helyén, mint ami a terület határánál látszik. Ezt kipucolni és beültetni önmagában közel egy hónap volt. És még mindig kb két és fél hektár van hátra. Na mindegy, egyelőre úgy tűnik, ezt még talán rendben tudjuk tartani.
Ilyen pofás két éves éger csemetéket ültettünk bele. A legkisebb fa is másfél méter, de van, amelyik kettő. Kicsit drágább az apró csemeténél, de nem sokkal - cserébe valamivel kevesebb kell belőle, könnyebb kaszálni körülötte, és egyáltalán, kevesebb ideig kell ápolni. Néhány év múlva ezt a területet magára lehet majd hagyni, a nád akkor már nem tudja majd elnyomni a fákat.
Az új generációs csirkék egy része. Harmincan indultak, most huszonöten vannak. Az elhullás egy kivételével a fekete kopasznyakúak közül került ki. Nem tartom sokra a kopasznyakúakat. Úgy tűnik, arra jók, hogy ne a normális tyúkok dögöljenek meg. A többiek szépen fejlődnek, már be tudnak menni az ólba esténként, egy-másfél hétig ezeket is kergettük ám rendesen. Gyorsak ám.
Ezek a rohadékok meg nem tojnak.
Ők pedig alapvetően új jövevények: Juhar, Akác, Nyír és Nyár. Négy anyabirka, kettő elvileg vemhes. Ezeket webfejlesztésért cserébe kaptam, a másik kettő kedves ajándék volt. Hogy milyen fajták, azt még az előző tulajdonosaik se tudják pontosan. Ilyenek. Azért néznek ki ilyen hülyén, mert a képen ők már túl vannak a nyíráson.
Már úgy-ahogy tudok nyírni, nagyon nem vágok bele a bőrbe, viszont piszok lassan megy. Gyakorolni kell, előbb-utóbb majd jobban fog menni ez is, mint minden más.
Látszik, hogy új ólat építettünk, most ebben laknak a birkák, Ádám kecskéivel együtt. Leszögezném, az előtérben látható kiskecskéhez semmi közöm. Nekem nincsenek kecskéim, mert ritka idióta állatnak tartom - én csak segítek bajlódni velük.
Ő pedig Kökény, a racka kos. Mérhetetlenül menőbben néz ki és viselkedik az anyáknál. Azóta megnyírtuk, így már elég debil formája lett neki is, ezzel együtt kezdek igazat adni annak, aki azt mondta, nem mindegy a szemnek, hogy milyen fajtát tartasz. Ez a racka azért egészen más kategória. Kis öntudatgombóc, pedig még csak egy éves, szinte kölyök.
Kicsit átfogóbb kép az új helyről. Negyed hektárt kerítettünk körbe, részben vadhálóval, részben karámmal. Az ól e sorok írásakor még mindig nincs kész, bár már valamivel jobban fest, mint ezen a képen (de nem sokkal) A jászolra büszkék vagyunk, ezt talán a kecskék se két és fél perc alatt fogják szétszedni.
Fű az mondjuk egyelőre nem sok nő ezen a területen, úgyhogy kaszálunk az állatkáknak.
A kökénybokrok és kecskék háborújának kimenetelét érdeklődéssel várjuk, egyelőre a kökénybokrok állnak nyerésre - hiába rágták le a kérgüket, az összes kihajtott, még virágzás is volt.
Beszélgessünk az időjárásról
2015-04-04 10:44:31 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Hát de ne már. -14 fok volt reggel. Kicsit túlzás ez így áprilisban, se állat, se ember nem bírja.
Dögrováson
2015-03-19 20:25:33 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Így múlik el egy világ dicsősége.
Napok (esetemben hetek) óta betegek vagyunk mind a hárman, változó mértékben. Ráadásként a fényképezőm is bedöglött. Amúgy tök sok dolgot megcsináltunk a legutóbbi irományom óta, de az elmúlt napok főleg fekvéssel és webprogramozással teltek.
Úgyhogy birkák még nincsenek, ellenben a szexpartner-kereső oldal szépen halad. Elég nevetséges, hogy ebből kell pénzt csinálni, de ez van. Tojás van dögivel, de az emberek 30 forintért vennék meg maximum, annyiért meg inkább a falhoz vágom az összeset. 60 alatt szóba se állok senkivel, nyilván annyiért meg nem kell. Az, hogy a Tescoban 87 forint a biotojás, az persze rendben van.
Továbbra is rengeteg tojást eszem tehát, és morcosan tologatom a beviteli mezőket, hogy kiférjen a közös pornófilm nézés németül.
Élet a kunyhóban
2015-02-10 20:27:31 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Már elég régóta élek idekint, úgyhogy ideje lassan megírni, hogy milyen is a kecó. Először is, ismétlés a tudás anyja: a kunyhóm alapterülete 15 négyzetméter, plusz kb 4 négyzetméter előtér, ami inkább kint mint bent. A padló gyalult (de nem kezelt) fenyődeszka, a \"fal\" vályoggal betapasztott vesszőfonat. Kb egy méterrel vagyok a föld szintje alatt. A fejem fölött saját készítésű nádtető van, ezt belülről deszkáztam, hogy ne potyogjon be állandóan a kosz. A fűtésről egy régi vaskályha gondoskodik, a füst egy kályacsövön távozik. Közmű semmi nincs, az áramot néhány napelem biztosítja úgy-ahogy. Lássuk, ezek a dolgok hogy szuperáltak eddig!
Először is, a legnagyobb félelmem, a pára abszolút nem gond. Főzök, fürdök bent, de nyomát se láttam semmi penésznek. Eredetileg attól tartottam, hogy gond lehet ebből, mivel a föld alatt vagyok, de úgy tűnik, ez nem probléma egyáltalán. Gyanítom, ebben szerepe van a fafűtésnek (ami szárít), és a jól szellőző nyílászáróimnak és nádtetőmnek.
Na igen, a szellőzés. Az kicsit túlságosan is jó. Nádtetővel egy légtérben élni nem biztos, hogy a legjobb ötlet. Ha elválaszt tőle egy födém, tökéletes, a beázástól soha nem tartottam, de a szél bizony utat talál magának a szálak között. Igazán durva viharnak kell lenni, hogy ebből közvetlenül is érezzek valamit, bár már előfordult, hogy meglibbent a függöny bent, azért az nem túl jó jel. A gond viszont nem ez, inkább az, hogy gyorsan kihűl a lakás. Favágó ismerősöm szerint ugyan bejön a hideg, de ez nem baj, mert a túloldalon ki is megy. Igazi humorzsákokkal vagyok körülvéve.
Hideg, az bír lenni. A negatív csúcs eddig idebent +4 fok, amikor korán feküdtem le, csillagos volt az ég, szél volt, és hajnalban kint lehetett vagy -16. Ez szélsőségesen béna érték, négy fokban már begyújtani is rossz érzés. Általában ha nem kelek fel éjszaka rakni a tűzre, reggelre olyan 8-13 fok van bent.
Fagy valószínűleg nem tudna kialakulni idebent, ahhoz talán elég mélyen vagyok már így is.
Okoskodó emberek időnként hozzám vágják, hogy naná, nem tud bent fagyni, hiszen 80 centi a fagyhatár. Igen, az építészek szeretnek ezzel a számmal dobálózni, de itt muszáj tennem egy kis kitérőt, mert úgy látom, sokan nem értik, mi ez a fagyhatár. 80 centi mélyre szokás rakni a vízcsöveket és hasonlókat, mert ott garantáltan nincs fagy. Ja, de ha a talaj 80 centi vastagon átfagy, már régen rossz - errefelé a -15-18 fokokban kb 10 centi vastagon bír átfagyni a föld. A föld. Ha én ások egy 80 centi mély gödröt, amit nem fedek le ismét földdel, abban bizony pont ugyanolyan fagy lesz, mint a talajon. A világháborús lövészárkokban talán nem fagytak meg emberek? Na ugye.
Marha sokat kéne ahhoz lemenni, hogy tényleg ne fagyjon soha. A kútban pl olyan 8-10 fok lehet, de kicsit strapás lenne olyan mélyen lakni.
Meleg legalább könnyen lesz. Lehet játszani a szigeteléssel, száraz keményfával, trükkös kályhákkal, egyebekkel, de ki merem jelenteni, hogy igazán a légköbméter számít. Itt vagyok én, ócska nyílászárókkal, huzatos tetővel, vizes nyárfával, egy ócska kis teatűzhellyel. És 25 fok van, tűzifa meg alig fogy.
Kémény nem ártana a nem túl távoli jövőben. Jó-jó, működik ez a kályhacső, de elég sűrűn kell pucolni (fűtési szezonban havonta egyszer minimum), és begyújtani is lehetne könnyebb. Alapvetően nem hülyeség a kémény, csak azt sajnos muszáj téglából építeni. Majd egyszer.
Nyári meleg viszont abszolút nincs. Ebből a szempontból a nádtető csillagos ötössel vizsgázott. Kint lehet akármilyen vaddisznó meleg, idebent 20-22 foknál melegebb csak akkor van, ha befűtök. Úgy alszom nyáron, mint a tej.
Egy kicsit se hiányzik a közüzemi víz. Fürdőszoba jó lenne, de nem a magától folyó víz miatt, hanem azért, mert béna egy lavórban mosakodni. Amúgy tényleg nincs különbség aközött, hogy egy zuhanyrózsát, vagy egy teáskancsót tartok magam fölé. Néhány liter vízben tökéletesen le tudok fürdeni.
Rázósabb kérdés az áram. Momentán van, mert van most egy webes melóm, és emiatt behordom az akksit tölteni a faluba. De ha nem vinném be tölteni, még most is necces lenne, bár már nem annyira, mint december végén. Azért most már hosszabbak a nappalok.
A közelmúltban átéltem egy kisebb áram-válságot, ugyanis sorra beadták a kulcsot a 12 voltos laptoptöltőim. Ezek eredetileg autós töltők, 4-12 ezer forintokért vásároltak őket, szóval a gagyitól a minőségi kategóriáig tényleg kipróbáltam mindent. A legjobban a Trust univerzális töltője vált be, az majdnem egy évig bírta. Az összes többi piszok gyorsan meghalt. Momentán ott tartok, hogy kikötöttem a 12 voltos konnektort, behoztam az invertert, és piszok veszteségesen 220 voltról laptopozok. Egyszerűen nem lehet kapni hosszabb távon is megbízható 12 voltos töltőt. Ezeket arra árulják, hogy egyszer-kétszer feltöltsd a kocsiban a laptopot, nem arra, hogy valaki napi 8-10 órát dolgozzon vele. Egyébként a 220 végülis kapóra jött, mivel nemrég ejtettem vízbe a telefonom, az újhoz meg nincs is 12 voltos töltőm.
Felemás érzéseim vannak a padlóval kapcsolatban. Nagyrészt saját magam miatt, ugyanis olyan mocskos, hogy az valami borzalom. Nem kéne cipővel bemászkálni, de azért valószínűleg segítene valamit a dolgon, ha le lenne kezelve. Lehet, hogy nyáron sort kerítek rá, ha nem is lakkozni, de valami lenolajkencével vagy hasonlóval érdemes lenne védeni. Amúgy soha jobbat a sima fenyődeszkánál, viszonylag olcsó, nem túl kemény, meleg, és nem hangos.
Ha általános tanulságot kéne levonnom, azt mondanám, a kunyhó élhető. A nád alá behúzott fóliával ki lehetne védeni a szelet gyakorlatilag teljesen, de én nem merném megcsinálni. Szerintem úgy már bejönne a penész. Ezen kívül kell kémény, a padlót jó volna valamivel lekezelni, na meg gyakrabban takarítani. Kb ennyi, egy fürdőszoba meg egy külön konyha még nem ártana, de végül is el lehet lenni nélkülük.
Most úgy látom, gyakorlatilag bármeddig el lehet lakni egy ilyenben.
Hideg
2015-01-07 14:01:47 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Idén úgy tűnik, a tavalyi évvel ellentétben igazán van tél. Súlyos mínuszok röpködnek itt még nap közben is, úgyhogy írni olyan nagyon sok kedvem nincs, viszont készítettem néhány képet.
Elültetésre váró gyümölcsfák, elvermelve. Velem együtt alig várják a tavaszt.
Némi fa. Volt ez tele is, eléggé fogy ilyen piszok hidegben. Kell majd még vágni.
Ideiglenes lakók, ez a három kiskecske alig várja, hogy kész legyen az új legelő.
Reggelenként ez a terület legmelegebb pontja. Az alján tíz fok van, aminél a kunyhóban simán lehet hidegebb.
Széna? Az van bőven, kösz.
A kukoricagórét talán még nem is mutattam.
A vizezés is igényel némi logikázást, reggelre a vödrökben nem maradhat semmi. Itt épp ez nem sikerült.
Híd, háttérben építési fa és a hozzá épített tároló
Azért érdekes, mert nem bontottuk ki a kévéket. A nád így jobban megmarad, mint ha a földön lenne, viszont újra felhasználható akár másra.
Méterre vágott tüzifa, ami további vágásra vár.
Nyár van, nyár
2014-06-10 11:53:05 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Csak hogy én is írjak valami egyértelműt: kissé meleg van, azt hiszem, ezt országszerte mindenki tapasztalta. Mit lehet ilyenkor tenni?
Elsősorban a szokásosnál érdemes valamivel korábban kelni. Tavaly ez akár fél négyes kelést is jelentett, én őszintén szólva nem szeretek ötnél korábban kipattanni az ágyból, úgyhogy most nem is teszem. Reggel a munka fajtájától és helyétől függően pár órát lehet mocorogni (természetesen az állatok ellátásán felül), de utána húzunk be a kunyhókba elég gyorsan. Ahogy melegszik az idő, ez egyre előrébb tolódik. Pár napja még akár 11-ig is hősködtünk, ma már fél nyolckor kellemes meleg volt árnyékban is, úgyhogy köszöntem, elég volt nyolc-fél kilencig gyomlálni. Eddigre pont csatakosra izzadok egy öltözet ruhát, remeg a lábam, és a napon már a járás is nehéz, nemhogy bármiféle fizikai munka. Ilyenkor átöltözés után egy kellemes negyed órára lezuhanok az ágyra, ezt az időt elsősorban lihegéssel töltöm.
Ekkor kezdődik a kényszerpihenő. Elmosogatok, söprögetek, olvasok, beveszem a nekromanta várat, ilyenek. Ebéd után úgy eldőlök, mint ha kötelező lenne - este ritkán van meg hat óránál több alvás, kicsit muszáj kiegészíteni. Egy szó mint száz, a nap nagy részét ki kell húzni valahogy bent.
A kunyhóban egyébként érzésre lehet vagy húsz fok, úgyhogy ez annyira nem nehéz. Délután besüt a nap az ablakon, olyankor azért felmelegszik kicsit, de pólóban még az is elviselhető. Momentán egy rossz pokrócot akasztok az ablak elé kintre, ez elég román megoldás a spalettára, majd egyszer lesz normális.
Este hat-hét, de akár nyolc magasságában lehet megint elkezdeni hősködni. Ilyenkor még elfér egy-két óra valami, aztán a sötét megint hazazavar. Ez van, ilyen időben ezt lehet csinálni. Nem egy légkondis irodában ülünk, muszáj alkalmazkodni a természethez.
Nekem ezzel nincs is bajom, a világ így működik. Ez a bejegyzés főleg azoknak szól, akik számon kérik, hogy miért nincs kész ez meg az. Egyrészt senkinek semmi köze hozzá (evidens), másrészt megnézném, hogy a fotelhuszárok hogy dolgoznának végig egy-két ilyen napot. Az építő jellegű kritika nem zavar, természetesen örülök, ha valaki bizonyos hibákra rávilágít. De ha kérhetem, hanyagoljuk az olyan hozzászólásokat (itt és élőben egyaránt), hogy miért nem ásunk tavat, hol a kemence, mikor lesz betelepítve az erdő, építsünk kerítést kivágott kökénybokrokból, és így tovább. Ez csak akkor hasznos, ha a bosszantásom a cél.
Egy évvel később
2014-04-04 19:07:11 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Ma van az évfordulója annak, hogy kiköltöztem a pusztába. Pár napja gondolkodtam rajta, hogy milyen módon emlékezzek meg erről a nagyközönség előtt. Annak nem sok értelmét látom, hogy összefoglaljam az elmúlt év történéseit: aki erre vágyik, böngéssze át a korábbi bejegyzéseket.
Tegnap ennél jobb ötletem támadt. Előre nem látható, és nem túl örömteli okból Pestre kellett utaznom, és az ottani házban töltöttem az éjszakát, tök egyedül. Viszonylag gyakran jártam haza, de ez volt az első alkalom, hogy estére nem kellett rohannom már sehova, és nem legyeskedtek körülöttem rokonok, barátok és üzletfelek. Mellbevágott a két életforma közötti erős kontraszt.
Nehéz szavakba önteni, főleg azért, mert leírva szörnyen klisének tűnik. Ott kezdődik, hogy kinyitom a kaput egy olyan kerítésen, amiben több az anyag, mint nálam az egész házban. Aztán benyitok a kis családi házba - semmi extra, 55 négyzetméter, Rákosi-korabeli kockaház, ilyenben lakik az ország nagy része. Mégis olyan óriási, annyira túlméretesnek tűnik, hogy az ijesztő.
Ugyanez az érzés kísért végig egész este. Fáztam, felcsavartam a fűtést, amitől csak úgy gombnyomásra lassan meleg lett. Éhes voltam, mindenféle tervezgetés nélkül kinyitottam a hűtőt (érted, megveszed a romlandó ételt, és több mint két napig ehető marad), és megnéztem mi van benne, összeszedtem ami kellett, majd a szintén gombnyomásra induló villanytűzhellyel vacsorát csináltam. Meleg folyóvízzel mosogattam el. Kádban zuhanyoztam, korlátlan, viszonylag nagy nyomású meleg vízzel. Majdnem 20 négyzetméteres szobában feküdtem le.
Normális dolgok, ugye? Az a furcsa, hogy egész végig nem éreztem annak. Egy év elég volt, hogy mindezt óriási pazarlásnak, városi ficsúrkodásnak érezzem. Aki látta a Számkivetett című filmet, az kezdi érteni, miről beszélek.
Nem tagadom, kényelmes meg minden, és lehet, sőt, szinte biztos, hogy ezeknek a dolgoknak a nagy része egyszer megint az életem triviális része lesz. Most viszont nem az. Mindezekért az átlagember számára alap dolgokért komolyan meg kellett dolgoznom egy éven át, és valószínűleg a következő évben is így lesz.
Igyekszem elkerülni a demagógia csapdáját, ezért itt és most nem kezdek arról prédikálni, hogy mit érzek luxusnak, meg mi az, amit az anyagi helyzetük alapján az emberek valójában megengedhetnek maguknak. Maradjunk annyiban, hogy egy ilyen év rendesen felnyitja az ember szemét. Logikusan gondolkodva a legtöbb ember képes megérteni, hogy víznyomást és központi fűtést csinálni nehéz, de ez nagyon messze van attól, hogy ténylegesen megértsd, mennyire nehéz. És még én is csak sejteni kezdem, hiszen például idén igazán nem volt komoly tél.
Ez így a végére rettentő negatívnak tűnhet. Egyesek (szia, apa) talán megbánás-szagot is érezhetnek ezen a bejegyzésen, de abszolút nem így van. Épp ellenkezőleg: megtanultam örülni az apró dolgoknak, mint amit egy jó vacsora, egy öltözet tiszta ruha, vagy egy meleg kályha jelent. Ezt az érzést nem cserélném vissza a régi életemre.
Tél
2014-01-31 18:00:55 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Idén érdeklődés hiányában elmarad.
Képek
2013-10-03 20:19:07 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Múlt hétvégén vendégül láttam egy régi ismerősöm, az anonimitást megőrizve legyen Joli. Ha már erre járt, csinált pár képet, és mivel szerintem nagyon jól sikerültek, arra gondoltam, megosztok párat a nagyközönséggel.
A kertem romjai. Először a vízhiány, most meg a korai hideg tette taccsra... de a karalábé és a kelkáposzta nagyon szép lett.
Paradicsomok, napelemek, háttérben a kunyhóm. A paradicsomnak csak kis része ért be a hideg beállta előtt, de még így is hetekig ettem róla, pedig elég bénának számított az idei termés. Jövőre nem tudom, mit fogok csinálni a sok paradicsommal.
A félig földbe süllyesztett felépítés miatt a tyúkok is felérik a párkányt, ha akarják. A kakas csak a második legpofátlanabb volt aznap...
Büszke gazda az állataival.
Kapirgáló tikok. Nagyon jól érzik itt magukat.
Ezen a 3x1,8 méteren laktam négy hónapig.
Kút, erről rövid időn belül részletesen beszámolok.
Magyarázom a bizonyítványom: miért is ronda ott a fal?
Falusi idill, a világ legpofátlanabb tyúkjával a párkányon. Bejönnie persze tilos, és ezt még a borsónyi agyával is tudja.
Fafej, momentán ő a kedvencem.
Üzemel a kályha
2013-09-17 17:00:42 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Félig a hideg miatt, félig kíváncsiságból begyújtottam. Na nem kell nagy dologra gondolni, csak egy marék gallyat dobáltam a kályhába, a bejárattól 10 méternél messzebb nem mentem gyűjtögetni.
Az eredmény tetszetős, kb negyed óra alatt kellemes meleg lett az egész kunyhóban, a kéménynek is remek huzatja van. A következő kérdés az, hogy mennyi idő alatt hűl ki, de a szigetelés eddig biztatónak tűnt a nyár során. Most majd kiderül, mit tud az esős évszakban. Feltétlenül beszámolok a további fejleményekről is.
Víztisztítás minimálon
2013-07-18 21:54:31 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Egy ideje elapadt a korábbi fotókon már mutatott dréncső, úgyhogy alternatív módon kellett használati vízhez jutnunk. Rövid ideig kék kútról hordtuk, de ebből hamar elegünk lett, úgyhogynémi internetes segítséggel a következő installációt hoztuk össze:
Először is, ástunk egy kb másfél méter mély gödröt. Szerencsénk van, a talajvíz már ilyen kis gödörben is meggyűlik nálunk. Később ez persze még zavaró lehet, pincét csinálni pl izgalmas így - de mindegy, most jól jött.
És itt jön a mazsola: kis házi víztisztító. 200 literes hordó, 15-20 centi zúzott kő az alján, 50 kiló durva, és 100 kiló finom homok, meg némi pvc cső az egész. Az egyik vödörben látható is a redvás talajvíz.
A tetején egy ilyen minimál csövezés osztja szét a beömlő vizet.
Így néz ki a dolog felülről, a víz a kinti cső szintjéig ér mindig. Ha nem basztatjuk, a homok tetején kialakulna egy kezdetleges biológiai szűrőréteg. Mi most ezzel nem nagyon játszunk, nem ivóvízre megy a játék. Amúgy is problémás, hiszen ez a rendszer csak biológiai- és mechanikai szűrésre képes, a vízben oldott kémiai anyagok (pl műtrágya, arzén) nem ürülnének itt ki. Arzént inni pedig a vidékiek álmoskönyve szerint se egészséges.
A szűrőből a folyamat végén pedig ez folyik, szép tiszta fürdővíz. Naponta kb négy vödör telik meg, ez bőségesen elég hármunknak mosogatni és fürdeni.
Zárójelben: ez az első blogpost, amit a (félkész) kunyhóból írok.
Nyugaton a helyzet változatlan
2013-05-10 21:11:58 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Átmenetileg egyedül vagyok, gondoltam megosztom néhány tapasztalatom az elmúlt hónapból, jobb ötlet híján összefüggéstelen bekezdésekre bontva.
Először is, a napelem minden várakozásomat felülmúlta. Azt hittem, csak baszakodás lesz vele, és úgyis szükség lesz a hálózati áramra, de tévedtem. A hirtelen, ugrásszerű terheléseket (fúrógép, körfűrész, esetleg később mosógép, ilyesmi) hibátlanul kiszolgálja az aggregátor, de a napelemes rendszer felét - mert még nincs kint az összes - le se bírjuk hozni teljes töltöttségről, laptoppal se. Nyilván ha ész nélkül elkezdenék porszívózni meg hajat szárítani, le lehetne nullázni az akksit egy felhős napon, de most nagyon úgy néz ki, hogy remekül kiszolgál.
Kicsit kevésbé frankó, de azért működik a mobilnet is. Magával a technológiával nem lenne gond, mostanra az ár/érték arány is közelebb van a normálishoz, de itt sajnos elég gyenge a jel. Azért mint látható, megy, ha szükség van rá. Youtubeot azért kétszer is meg kell gondolni, és a bittorrent bajnoka se leszek innen.
Még mindig van víz a patakban és a dréncsőben, hála egy nagyobb esőnek. Az időjárást eléggé megússzuk, a falut simán megtépázzák olyan viharok, amik ide el se jutnak. De olyan szinten, hogy ott redőnyök meg teherautó-ponyvák szakadnak be a jégesőtől, de a mi sátrainknak kutya baja. Szerencsés helyen vagyunk - csak aztán nehogy beszopjuk a szárazságot. Egyelőre bírjuk erővel a locsolást, de ha a patak az előtt apad el, hogy elkészül a kút, az kínos lesz.
Természetesen halad tovább minden a maga feszített ütemében (napi 10-12, nagyritkán 14 óra munka), szóval nem állt le se a kerítés, se a növénytermesztés, de ezekről majd akkor írok, ha lesz is részletesebben miről. Úgy gondolom, az, hogy "haladunk", illetve hogy "a növények még mindig kicsik, de nőnek" nem olyan izgalmas téma.
25
2013-05-04 22:11:02 - Ishar
Kategória: Beszámoló
A közelmúltban negyedszázados lettem, ennek alkalmából hazajöttem ünnepelni a családhoz, így be tudok számolni az elmúlt egy hónapról. Annyi minden történt, hogy igazából nem is tudnám, hogy öntsem szavakba, beszéljenek helyettem (mellettem) a képek.
Így nézett ki a placc, amikor tábort vertünk. Nincs rajta sok néznivaló, pont ez a lényeg: tiszta lappal, üres mezővel indítottunk.
Jelenleg ebben lakom, tiszta hetvenes évek. Több generációs kempingsátor, apámtól kaptam kölcsön, aki az ő apjától kapta. A Quechuának adott a feladat: erősen kétlem, hogy az is húzza negyven évig.
Simán, pofátlanul beállítottam egy ágyat, ágyneművel, mindennel.
A sátor másik oldala konyhaként működik, a hangyák imádják. A tűzhely PB palackról megy, nyilván.
Jelenleg ők szolgáltatják az áramot. Világításra és telefontöltésre gyakorlatilag korlátlan, számítógép hamarabb leszívja, elektromos szerszámokra pedig egyelőre nem is gondolhatunk. Azok aggregátorról mennek, már amennyit mennek. Nem sokat.
Hűtő. Olyan 10-20 fok bír lenni benne, persze a külső dögmelegtől függően. Nem tökéletes, de azért nagyon-nagyon jó, és szikrányi áramot nem fogyaszt.
Az első épület.
Belülről is egész kulturált, szerintem.
Ezen a képen a patak a 30 napos szárazság miatt épp nincs csúcsformában. Használati vizünket innen vödrözzük, de nem ám a patakból...
... hanem ebből a dréncsőből. Bizonytalan, hogy mekkora rész van becsövezve alattunk, de valószínűleg elég nagy, mert amióta kint vagyunk, folyamatosan jön belőle az összegyűlt víz.
Az én kunyhómat már kiástuk, hamarosan a másik is sorra kerül.
Ádámék kiskertje. Fogalmam sincs, mi minden van benne, de répa, zeller, káposzta és kicseszett sok dughagyma biztosan. Plusz még csomó dolog lesz májusban.
Az én kiskertem. Néhány dughagyma, hagymamag (gondolva a jövőre), jégsaláta és répa van benne egyelőre, ez kb a harmada-fele ennek a húsz négyzetméteres területnek. Még lesz benne bab, borsó, uborka, görögdinnye, paprika és paradicsom. Nyilván mindehhez majd bővíteni kell, meg a növénytársulások miatt még át kell gondolni... erről majd később.
Az első magok már kikeltek, pont a születésnapomon vettük észre őket. Ezek itt pont jégsaláták, ha minden igaz. Hacsak nem került közé véletlenül répa, de kétlem.
Kicsit komolyabb növények: két szomorúfűz, kb négy méteresek. A kettő közé hosszabb távon majd kis halastavat tervezünk.
A 400 méter hosszú kerítés árka. Vidám sport volt kiásni, a végén már nagyon tele volt vele a tökünk.
Jóképű akácoszlopok. Ez pörgős munka volt, pillanatok (na jó, napok) alatt lehántoltuk mind a 120 darabot, a kerítésnek valókat meg is égettük - a leásott részét ez védi ár/érték arányban a legjobban. Persze ez nem fair, hiszen a lehántolt kéreg elég a megégetéshez, így az nem kerül semmibe - kvázi nullával osztás. Mindegy, tényleg fasza cucc és nagyon szépen sikerült az égetés is szerintem.
Kőkeményen feszítő kerítésoszlopok, már a helyükön. Az egész kerítést teljesen esélytelen egy képen lefotózni, de kb tízszer annyit kell elképzelni, mint amennyi a képen látszik.
Nem gondoltam volna, hogy a 25. születésnapomat már a saját kis birodalmamban fogom tölteni, igazán szívet melengető érzés. Folyamatosan jelentkezem a fejleményekkel továbbra is, de eddig nagyon is bíztató.
Csapataink harcban állnak
2013-04-20 22:48:30 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Hazaugrottam egy estére ügyet intézni, további cuccokat (főleg ruhát és vetőmagokat) levinni, gondoltam gyorsan írok is egy beszámolót az első hetekről. Előre szólok, lehet, hogy lesznek benne elütések meg ilyen-olyan hibák, én ilyenkor már bőven aludni szoktam.
Szóval a lejutás az kibaszott kemény volt már alapból. Nekirugaszkodtunk másodikán reggel, és este tizenegyig hordtuk a cuccainkat a szakadó esőben - a korábbi listán felül Bálintnak is sok cucca volt, plusz építési anyagok, mint fa, kő és tégla... ez volt életem első napja, amikor tényleg eljutottam a fizikai határaimig, 11-kor egyszerűen feladtuk, és vert kutyaként hazakullogtunk. Csináltam már egy-két durva dolgot, de teljes biztonsággal kijelentem, hogy ez volt életem eddigi legkeményebb napja, soha még csak a közelébe se mentem annak, hogy ennyire lenullázzam minden energiámat, nap végén úgy dőltem el, mint akit agyonlőttek, április harmadikára gyakorlatilag nem emlékszem. Szerintem nagyrészt átaludtam.
Negyedikén nekifutottunk még egyszer. Akkor is estig pakoltunk, de akkor már valahogy végeztünk nap végére, és elfoglaltuk a telket a kis csöves táborunkkal.
Mit csináltunk eddig? Van a telken egy budi (három napig jártunk a kökényesbe szarni, köszönöm elég volt), két szocreál kempingsátor, két modern sátor, és csomó minden van kijelölve, a földkunyhóktól a konyhakertekig.
Megszakadni már így is bőven volt miben: kerítésnek pl 220 centis vadhálót csinálunk, azt is úgy, hogy az alja le lesz ásva 20 centi mélyen - és 400 méter hosszan. Végig kiirtottuk a kökényt, belógó ágakat, meg minden egyebet, és végigástunk 400 métert erdőben, hat nap alatt. Aki már csinált hasonlót, azt hiszem, át tudja érezni, mekkora orbitális szívás volt. Szerencsére kő kevés volt, gyökér annál több.
Találtunk egy negyven éves dréncsövet is, ami levezeti a területünk mélyebben fekvő részeiről a vizet a patakba. Ennek a feltárásával is elhülyéskedtünk vagy két napot, plusz a teljes cuccunk még mindig nincs bent, a téglát meg a mészköveket még alig kezdtük el, simán van kint még vagy egy tonna az út végén.
Most az egyik földkunyhó kiásása van műsoron (15-20 köbméter), ezt holnap valószínűleg befejezzük. Ezen kívül kedden jön a faanyag, szóval az eddig kiásott gödrökbe végre valami földszintből kiemelkedő dolgokat is bele tudunk rakni. Azért az már nagyon jó érzés lesz, ha lesz körülöttünk egy fasza, zárható kerítés, és a sátrakból kiköltözünk a földkunyhókba. Rövidesen egyébként megérkezik a mezőre az internet, úgyhogy rendszeres(ebb) bejegyzések várhatók. Az áram már - napelemek formájában - kint van, de erről, meg általában a körülményeinkről majd legközelebb írok.
Várhatóan legközelebb április vége-május eleje környékén jelentkezem, akkor már remélhetőleg képekkel.
Az expedíció felszerelése
2013-03-29 17:43:56 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Április másodikán, azaz kedden indulunk, ez alkalomból úgy döntöttem, összeírom a felszerelésünket, okulásul az utókornak. A listában nem szerepelnek az építőanyagok (viszünk rengeteg nádat, fát, nyílászárókat, ilyesmit), és egyelőre a palánták, magok se. Nem állítom, hogy a listán szereplő összes dologra feltétlenül szükség van, de a mi kis lelkünk nyugodtabb egy ilyen masszív felszereléssel. Csapjunk a közepébe!
Berendezés (összesen)
Kempingsátor (régi, szocreál nagy)
OSB lapok stafnikon (padlónak, színpad jelleggel)
Ágy, matraccal, 2db
Ágynemű
Pokróc, 10 db
Hálózsák, 2 db
Gáztűzhely
PB palack, 2 db
Kempingasztal
Összecsukható szék, 2 db
Gúlasátor, 2 db (raktárnak)
Szerszámok (összesen)
Kordé (saját készítésű, fa)
Talicska, 2 db
Aggregátor (benzines)
Kb 50 nm takarófólia
Fúrógép (elektromos)
Csavarozógép (akkus)
Csavarhúzók (csillag, sima)
Csavarkulcs-készlet
Körfűrész
Flex
Fúrószárak
Vonókés, 4 db
Erdei fűrész
Kézifűrész, 2 db
Keretes fűrész, 2 db
Hasítófejsze
Szekerce
Balta
Kerti kapa
Gyökérvágó kapa, 2 db
Csákány
Ásó, 4 db
Ásólapát, 2 db
Lapát, 2 db
Gereblye, 2 db
Vízszintező
Derékszög (2 db)
Imbuszkulcsok
T-csavarkulcs
Franciakulcs
Gyorsszorító, 6 db
Vésők
Fogók
Kaszakő, 2 db
Kalapács, 1 kilós
Kalapács, ács, 2 db
Kasza
Sarló
5-10 L flakonok (sok)
Benzines kanna, 2 db
Láncfűrész
Fonott kosár, 3 db
Kötelek
Bozótvágó
Bálakötöző, 1 guriga
Ruhák (csak saját)
Póló, 10 db
Pulóver, 10 db
Nadrág, 6 db
Jégeralsó, 2 db
Gatyák, zoknik (végtelen sok)
Széldzseki
Bőrkabát
Esőkabát
Gumicsizma (kivehető béléssel)
Bakancs
Edzőcipő, 2 pár
Higiénia (csak saját)
Fogkefe
Fogkrém
Szappan
Törölköző
WC papír
Textil zsebkendő, 10 db
Borotva
Borotvahab
Kis tükör
Itt jegyezném meg, hogy mosni pl haza fogok járni jó ideig.
Étel és konyhai felszerelés (összesen)
Edények (Ádám vállalta, gondolom egy-két lábos, serpenyő, tepsi)
Tányérok
Bögre, 2 db
Merőkanál
Kések (kenyérvágó, szakács, pucoló + saját bicska, vadászkés)
Evőeszközök (kanalk, villák)
Fakanál
Tutujgató fa lap (ezt hogy hívják?)
Vágódeszka
Gyufa, végtelen sok
Liszt, 2 kg
Só 2 kg
Cukor, 1 kg
Rizs 2 kg
Lencse 2 kg
Tarkabab 1,5 kg
1 kg cukor 1 kg
Tea, 1 doboz
Spaghetti tészta 1 kg
Csavart tészta 1 kg
Répa 1 kg
Vöröshagyma 2 kg
Lilahagyma 1 kg
Füstölt kenyérszalonna 1,7 kg
Fokhagyma, 2 db
Paradicsomkonzerv, 6 db
Negró, 1 csomag
Zsír 4x250 dkg
Szárazkolbász 0,5 kg
Lekvár 4 üveg (2 barack, 2 szilva)
Nutella 1 üveg
Méz 1 üveg
Élesztő, 2 csomag (por, mivel nem tudunk hűteni)
Fűszerek (pirospaprika, bors, majoranna, bazsalikom, kömény, babérlevél)
Vegyes (összesen)
Fényképezőgép
Kamera
Napelemes rendszer (2 db napelem, töltésvezérlő, kábel, akksi, anyámkínja)
Lámpa
Elsősegély láda (autós, kiegészítve aspirinnel, fájdalom- és lázcsillapítóval)
Számológép
Papír, toll, ceruza
Tüzifa (kevés)
Szemetes zsák, 20 db
Túrazsák
Hátizsák
Kendervászon zsák (sok, vegyes méret)
Mobiltelefonok, töltőkkel
Személyautó
Fogalmam sincs, mit felejtek el, de biztos, hogy az kurvára fog hiányozni rögtön. Ezzel együtt belátom, hogy mások ennyi cuccal sarkvidéki expedícióra mennek, szóval igazi baj nem lehet. Azért mégis... odakint hó van, és igen hideg. Nem az a klasszikus sátorozós idő.
Indulás előtt várhatóan ez az utolsó bejegyzésem, de a blogot a későbbiekben is vezetni fogom (hazajárás, netkávézó, előbb-utóbb kint mobilnet), legfeljebb még véletlenszerűbb időközönként. Igyekszem a jövőben is mindent minél jobban dokumentálni, fotókkal, számadatokkal, dátumokkal.
Az aktuális favorit
2012-12-21 18:37:11 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Az eredetileg Papán kinézett telket persze nem sikerült megszerezni, mégse volt eladó, emellett ugye komoly versenyző volt (igazából még most is az) Szarvár, de bekerült a képbe egy igazán fasza dolog, ami elég jó ahhoz, hogy megosszak róla egy képet.
A fenti fotót a Peremvidék fantázianevű falu mellett lőttük, a terep sajnos nem fért rá teljesen (minden irányból fák akadályozzák egy ilyen kép készítését, de a lényeg talán így is látszik rajta. Teljesen sík, van rajta némi nád meg két diófa, a talaj agyagos, balról patak, jobbról tölgyerdő határolja. Ez utóbbi kicsit rá is nőtt a területre, ugyan csak egészen kicsit, de ez is valami. 2,1 hektár, két külön helyrajzi számon, de ugyanazzal a tulajdonossal.
Az ajánlat annyira komoly, hogy ma már voltunk földhivatalban, meg építési hatóságnál is, és kicsit utánaérdeklődtünk. A patak igazából egy mesterséges árok, ami nem kiönteni, inkább elapadni szokott, védőterülete igazából nincs, a medertől illik tartani öt méteres távolságot, és ennyi. Egyéb korlátozás a szokásos, 3%ig beépíthető, ami kevésnek hangzik, de kiszámolva egy ekkora területen az már 600 négyzetméter: az azért már mindenre elég, asztalos- és kovácsműhelyre, két házra, gazdasági melléképületekre legalábbis mindenképpen.
Amikor először kint voltunk, kicsit aggódtunk, hogy a terület kevés napfényt kap a fekvése miatt, mert eléggé árnyékolják a környező dombok. Valamennyire ez persze igaz is, most így télen reggel 8-9 előtt tényleg esélytelen, hogy ez a föld napfényt kapjon, de ennyi, utána gyakorlatilag sötétedésig süti a nap. Nyáron valószínűleg szintén kb két órával tolódna ki a napfelkelte, legalábbis bohóckodtunk vagy negyed órát egy iránytűvel, és az alapján nagyjából ezt sikerült belőnünk. Ennyi árnyékosság nem lehet gond.
Az egyetlen buktatója az lehet a dolognak, hogy a nemzeti park védelmi területén még éppen belülre esik, tehát rajtuk múlik, hogy mit engednek, meg mit nem. De (talán naivan) ezen nem aggódok különösebben, hiszen nem autóbontót akarunk - ha valami, a mi kis tanyánk aztán igazán nem lenne környezetromboló, vagy tájidegen. Márpedig ha ezt a lécet sikerülne átvinni, akkor a terület szinte tökéletes.
Reális lehetőségek V.
2012-11-23 13:21:11 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Szerdán ismét autóba pattantunk, és bejártunk néhány helyet. Vegyes érzelmekkel fejeztük be a túránkat, illetve én magam kissé azért el is fáradtam, volt vagy 600-700 kilométer, kis szünetekkel.
Első körben egy internetes hirdetésnek néztünk utána, ami Szarvárra vezetett minket. 2,7 hektáros terület, kb a fele fenyves, a másik fele akácos volt, de kitermelték. Összközműves külterület, tehát van áram, víz, a gázvezeték is a terület mellett megy el, szóval szintén beköthető. A talaj löszös, amit sok növény szeret, cserébe nem agyag, szóval házat építeni nem lehet belőle. Maga a telek ugyan domboldalban fekszik, de elég sok sík része van ahhoz, hogy akár szántani is lehetne. Nyilván a fenyves azért nem ugyanaz, mint ha tölgyerdő lenne, de harminc éves, szóval végülis faanyag - bútornak elmegy, ha nem is ideális (a bolti bútorok 90%a úgyis fenyő), tüzelni ugyan többet kell, de cserébe gyorsabban is nő. A tulaj a kitermelt akác nagy részét eladta, de néhány oszlopnak valót megtartott, amiket a földbe állítva vadhálóval el akarja keríteni az egészet. Egyébként még nincs is messze hazulról, egy bő óra alatt autópályán végülis megközelíthető. Nem az az ingázós távolság már, de azért mégse 300 kilométer. Egy szó mint száz, az ajánlat remek. Egyetlen bökkenő van: drága. Pont annyira drága, hogy ha megvesszük, a meglevő pénzünkkel biztosan nem tudnánk házat - sőt, házakat, hiszen nem akarok együtt lakni a házaspárral - építeni, még bontott anyagokból sem. Alkudni lehetne kicsit, de nem érdemes: annyit biztosan nem lehet, amennyire szükség lenne. Egyetlen módon elérhető: ha több pénzt szerzünk. Lehetne EU pályázatokat irkálni (szerintem még nyernénk is), de tíz év múlva bánnám, ha így oldanánk meg, és nem "önerőből". Meg lehetne fejni a családi kasszát... necces, mert így is komoly a szülői segítség, de talán-talán működhetne. Megvehetnénk a területet, és két évig kenyéren és vizen élve összeszedhetnénk még egy milliót, csak ehhez meg a fasznak sincs kedve - éveket eladni az életünkből egész egyszerűen nem éri meg. Esetleg el lehetne csövelni a területen bizonytalan ideig, esetleg komoly télben hazajönni... azért ez se az igazi. Meglátjuk, mindenesetre az ajánlat kiváló, csak egy egész kicsit túlmutat a lehetőségeinken. Nem sokkal, szóval nem a negyvenmilliós tanya esete, nagyságrendi eltérés nincs - de végülis mindegy, hogy kétmillió hiányzik vagy kétszáz: nincs és kész.
Leruccantunk még a festői Kőkútra. Nem másítom meg a település nevét, mivel kb lakatlan, tehát senkit nem sértek meg vele. A település is, meg az egész környéke úgy néz ki, mint Románia legdurvábban elnéptelenedett falvai, mindenhol romos, összedőlt házak, gaz, bezárt vegyesbolt, ilyenek. A temetőben volt kb harminc sírkő, szerintem az elmúlt száz évben halhattak itt meg ennyien, ami finoman szólva durva. Oké, aláírom, az itteni terület nagyon nagy (majdnem öt hektár), három oldalról gyönyörű tölgyerdő határolja, az áram se probléma, biztosan a kútfúrás is megoldható lenne, és még olcsó is: pontos számadatot nem írok, de nincs egymillió.
Cserébe ehhez aztán tényleg el kell hagyni a civilizációt, Budapest több, mint három órára van, tíz kilométeren belül gyakorlatilag nemhogy nem lakik, de nem is jár ember... durva, nagyon durva, este eléggé Blair Witch Project hangulata lehet a környéknek. Egyetlen embert láttunk a szomszéd faluban, egy árokparton fekvő hatvan körüli alkesz fickót. Gondolom ő a polgármester vagy valami - nem lennék meglepve, az utazgatások során láttam már durva arcokat polgármesterként.
Utolsó megállóként megnéztük még egyszer a két hektáros területet Papán. Nos, megállapítottuk, hogy a telken van víz, csakhogy ez enyhe kifejezés. Csak az van. A talaj erősen homokos (bár nem művelik régóta, ezért a szerves réteg jó vastag), és vannak részei, amik a mellette levő patak szintjén vannak. Agyagos talajnál ez se lenne probléma, mivel az agyag elég jó vízzáró, de a homokos talaj vízrajza gyakorlatilag tökéletes vízszintet jelent: ahol a talajszint ez alatt van, ott egész egyszerűen feljön a belvíz, mese nincs. Ugyan ástak, sőt ásnak is egy tavat, de ez ilyen talajnál keveset segít.
Persze a sok víz alapvetően jobb, mint a semennyi, hiszen könnyű kutat ásni, nyári aszályban se szárad ki, de azért a jóból is megárt a sok. Ugyan mostanában viszonylag sok eső esett, de nyáron semmi. Ha most belvizet látunk, mi van itt egy esősebb tavasszal, amikor esetleg rásegít az olvadás? Mindig kiröhögtem azokat a hülyéket, akik ártérbe építkeznek... nem kéne, hogy egy legyek közülük.
Amellett, hogy itt sincs agyag (helyette homok van), itt még fa sincs, csak két hektár terület, plusz közművek. A területet egyik oldalról ugyan egy fás domboldal határolja, amivel együtt már egy fasza egységet képviselhetne, de félünk az árától - könnyen lehet, hogy már önmagában is túl drága lenne, a domboldallal együtt meg végképp.
Egy biztos: hasznos nap volt. Ma tovább folytatjuk az információgyűjtést, egy találkozóra megyünk, ami nekem elsőre inkább tűnik gittegyletnek, mint komoly kezdeményezésnek, de ne legyen igazam.
Reális lehetőségek IV.
2012-11-20 11:04:44 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Múlt héten kaptam egy telefonszámot, hogy na ő aztán biztos tök sokat tudna nekünk segíteni. Nevezzük Cziffer Tamásnak, mindenesetre felhívtam, és megbeszéltünk egy találkozót. Az rögtön kiderült, hogy Papa, és kb húsz kilométeres környéke a kisujjában van. Egy cukrászdában elbeszélgettünk kicsit az elképzeléseinkről, mihez értünk, mihez nem, milyen a hátterünk, ilyesmik, majd elindultunk teleknézőbe. Egyébként ahogy megosztottuk vele a korábbi tapasztalatainkat, gyakorlatilag mindenkit ismert, akivel az elmúlt hónapokban találkoztunk. És nem kamuzott, mert tényleg olyan dolgokat mondott mindenkiről, amiből egyértelmű volt, hogy ténylegesen tudja, kikről beszélünk.
Nagyon nem szaporítanám a szót, mutatott többet is, belterületet, szántót, ezt-azt, de az összes közül messze kiemelkedett egy bizonyos két hektáros terület, aminél Ádámmal eléggé egymásra néztünk, hogy na EZ nagyon fasza, ez kéne.
Maga a terület gyakorlatilag teljesen sík, eléggé vizes, egyik oldalon patak, két oldalról fák, a negyedik oldalról pedig egy szomszédos telek határolja, ahol lovakat tartanak. A területen van nád (amit én imádok), kiástak egy kis tavat (halaknak, kacsáknak, ilyesmi). Még a fű is gyönyörű - ez apróságnak hangzik, de nagyon nem mindegy, ha az ember állatokat akar legeltetni: számít, hogy június végére kiég a faszba az egész, vagy egész évben használható. Bónusz, hogy a közművesítés gyakorlatilag nem feladat: technikailag ez belterület, gyakorlatilag azért eléggé kint van már a falu szélén ahhoz, hogy a kutyát se zavarjon bármiféle mezőgazdasági tevékenység. Ráadásul a lovas épületben van áram, aszfaltút 20 méterre... több, mint ideális. Ja, és nem ilyen 200 meg 300 kilométerre van otthonról, hanem mondjuk negyven perc alatt odaértünk. Nem mindegy.
Olyan nyíltan azért még nem beszéltünk a dologról, hogy ár meg ilyesmi, de eddig messze, messze a legjobb, amit láttunk. Tamás ráadásul pontosan tisztában van az anyagi lehetőségeinkkel, nem mutatott olyat, amit ne tudnánk megfizetni. Erősen mozgatja a fantáziánkat, egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy erre eszméletlenül rá kéne feküdni, mert első ránézésre ez egy olyan terület, amilyenben nem is reménykedtünk, hogy megszerezhető.
Reális lehetőségek III.
2012-11-14 19:47:30 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Megint túl vagyunk egy tanulságos kiránduláson, ma épp Magtáron jártunk. Neten keresztül elég korrekt ajánlatot kaptunk: tisztességes hektár ár, jó nagy terület, bizonyos szinten közös művelés (pl közös legelő), ráadásul a tulaj már mindennek utánajárt, földhivatal, természetvédelem, a szartól a repülőig tényleg minden információt megszerzett. Írta, hogy ő permakultúrával akar foglalkozni - mélyebben ebbe itt most nem mennék bele, én se értek hozzá, de nagyon tömören és szakszerűtlenül fogalmazva ez egyfajta erdőkert, ahol több szinten zajlik a gazdálkodás, a talajon eper, fölötte ribizli, mindezt beárnyékolják gyümölcsfák, stb. Én azért nem 100%ban így gondolkodom, nekem ez túl extrém, pl nem tartalmaz búzát, nem igazán tart el nagy méretű állatokat, mindegy, sokat lehetne erről is írni, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy szerinte (nevezzük Jánosnak) ez a terület erre alkalmas, a permakultúra legnagyobb magyarországi szakértőjét is kihívta, ő is rábólintott, tehát itt ezt lenne érdemes csinálni.
Ma hajnalban le is utaztunk vele, megnézni magát a területet, meg hát nyilván magát Jánost is, hogy kiféle-miféle. Az autóban beszélgetve már alapból nagyon sok dolgot meg lehetett állapítani mindkettőről, de igazán a terepre érve tisztult ki a kép.
Az egyszerűbb (és pozitívabb) oldalával kezdve, a föld jó. Nem tökéletes nyilván, mert helyenként elég meredek, meg ilyen tüskés vackok (kökény, csipkebogyó és társaik) borítják több, mint a felét, ami azért 16 hektárnál elég durva bozótirtást jelentene. A talaj agyagos, ami fasza, mert lehet helyi anyagból házat építeni, nehezebben szárad ki, könnyű pl halastavat kialakítani rajta, és nem fasza, mert csúszik mint a veszedelem, tehát esős időben nehezen járható, és hát lássuk be, beszarsz, mire felszántod a ragadós, kemény agyagot. Pluszban a dimbes-dombos jelleg akadályoz mindenféle szántást. Ha ez se lenne elég, ráadásul a nemzeti park is megbasz, mert ilyesmit a föld besorolása alapján tilos is művelni, persze ez átminősíthető, de akkor is: jelenleg akadály.
Fa az nincs sok a területen, ami van, az is főleg akác, János ugyan ültetett néhány gyümölcsfát, de ezekből nem holnapra lesz szüret, hiszen egy méteres csemeték. Vannak helyette tipikus erdei ehető termések sokfelé, dió, kökény, csipkebogyó, szeder - ami remek, de a megélhetéshez szerintem igencsak soványka.
És itt érdemes áttérnem magára Jánosra. Először is, ő a permakultúrát természetesen ehhez igazodó étkezéssel párosítja, tehát gabonát, tejet nem fogyaszt, húst csak nagyon keveset, és javarészt olajos magvakat, zöldségeket, gyümölcsöt eszik. Állítása szerint ez így egészséges, ami még talán igaz is.
De akkor hogy van az, hogy kifullad két kilométer séta után? Hogy van az, hogy ő egy nap alatt szokta bejárni ezt a területet, amit mi egy óra alatt alaposan, és tényleg ráérősen körbejártunk? Hogy van az, hogy ő rámutat egy placcra, hogy ide akar veremházat csinálni, majd ő itt ásogat, napi fél órát, nem többet, mert utána megunja. Tervei szerint így egy éven belül kiásán a veremházat, namost én már csináltam hasonlót, ezért pontosan tudom, hogy mekkora munka ennyi földet kitermelni: két embernek egészen pontosan két nap. Ha egyedül vagyok rá, akkor mondjuk öt, mert nyilván kevesebb motivációja van az embernek csinálni, de semmiképp sem 365. Tény, ehhez nekem kolbászra, lekvárra és kenyérre van szükségem, amit talán ötször, tízszer akkora energia megtermelni, de ennek köszönhetően mégis százötvenszer akkora teljesítményt tudok leadni, mint ő az olajos magvaival.
Az egész kezdeményezésen ezt látom. Lusta emberek lusta mezőgazdasága, amivel elvegetálni talán el lehet, mert tényleg nem hal éhen az ember, ki lehet húzni a telet kökényen és dión is, de ki a fasznak van hozzá kedve? Kérdeztem, hogy honnan lesz tüzelő, hiszen nyilván fával fűtene, fűtenénk. Hát itt vannak ezek a száraz fák az erdőben, fát kivágni nem is kell. Körülnéztem a falatnyi kis erdőben, első ránézésre olyan két hétre valóban elég hulladékfa heverhetett szerteszét, hiszen a madár se jár arra, de még így is nevetséges azt gondolni, hogy ezzel egy telet bárki átvészel. Pláne, hogy éveken keresztül kiszolgálja.
Másik érdekes téma a közművesítés. Hogy az ugye nincs, nyilván, és János nem is akar. Jó, fúr kutat, aláírom, ezt én is így akarom csinálni. De honnan lesz áram? Hát majd napelem, az elég ahhoz, hogy kicsit világítson, feltöltse a telefont meg a laptopot. Aláírom, erre elég lehet, de aztán slussz. Ha egy fát át akarsz fúrni, arra már kapásból kevés, és veheted elő a cigányfúrót, körfűrész helyett marad a keretes erdei kézifűrész... látszik, hogy még soha nem volt rákényszerítve ilyen szerszámokra, hiszen ha a fél órás ásást megunja, le is petézne, ha kézzel kéne átfúrnia mondjuk akár három-négy tölgy rönköt, vagy kézzel kéne deszkát faragnia. Aki valaha csinált ilyet nagyobb mennyiségben, állítom, élete végéig nem felejti el. Én csináltam, és pontosan tudom, hogy mekkora szopás, pénzben egyszerűen nem kifejezhető.
Nem mondom, hogy biztosan nem költözünk ide. Azt mondom, hogy a mai nap után kurva okosnak és felkészültnek érzem magam, mert nálam ezerszer bénább, és életképtelenebb emberek láthatóan simán belevágnak. Lehet, hogy ide jövünk, de azt elég durva feltételekhez kötném: egyrészt én választok területet - a negyven fokos meredekségű kökényest felejtsük el, kérem a laposat, és gombokért kérem a földet. Szívesen segítek, megosztom a tapasztalataimat (a mai alapján úgy érzem, tényleg nem kevés, hozzá képest), a fizikai munkámra és egyéb erőforrásaimra is bármikor számítani lehet, de ennek ára van. És nem az az ára, amit János pedzegetett, hogy majd vigyáz a birkáimra, ha cserébe fuvarozom az áruját a piacra. Vagy ezen felül még kiásom a házalapját, és cserébe mondjuk... vigyáz a birkáimra. Vagy Ádám birkáira is vigyáz, ha ő megtervezi és felépíti a vízellátást. Értem én, hogy jó szórakozás legelő birkákat nézegetni, és kétségtelenül ezt is kell valakinek csinálnia, de hülyének azért ne legyek már nézve - nem ugyanaz, mint kiásni egy házalapot kézierővel.
Beszámoló a Kacár Tanyán töltött egy hónapról
2012-11-13 19:05:27 - Ishar
Kategória: Beszámoló
A mai bejegyzés két fontos szempontból különbözik a többitől:
-Nem én írtam, hanem Ádám, aki hozzájárult, hogy közöljem itt.
-Feloldom benne az egyik település inkognítóját.
Hogy miért? Mert lehet, hogy én egy-két apróságot a hülye városi fejemmel máshogy csinálnék, de összességében a szokolyai Kacár tanya megérdemel egy kis reklámot. Tehát az alábbiakban Ádám beszámolója következik.
Tanyasi önellátás, túlzás nélkül?
Budapesti huszonéves fiatalként más elképzeléseim vannak a jövőmről, mint az átlag korombelinek. Úgy gondolom, az életet egyetlen helyes módon élhetjük, és tudom, hogy az én helyem nem a mókuskerékben van. Az építőmérnöki diplomám átvétele után egyből feleségül vettem Kedvesemet, akinek hetedik éve udvarolok. Az esküvő után alig egy hónappal pedig már azon törtem a fejemet, hogy valamit újra tanulni kellene. Valamit, aminek igazán hasznát veszem...
A néprajz, a történelem és a kézművesség mindig is érdekeltek – amolyan barkácsoló típus vagyok, sokat járok vidékre és magam is építettem már ezt-azt. Így nem nagy csoda, hogy István tanyájáról látott körülbelül egyperces video részlet után biztos voltam benne, hogy az első adandó alkalommal el kell mennem hozzá, mert Ő nem mindennapi ember. Lenyűgözött, hogy a saját gabonáját csépeli, és a saját szélmalmában őrli lisztté. Még aznap eldöntöttem: megkérdezem, inaskodhatok-e nála egy hónapig októberben.
Következő szombaton utaztam Szokolyára, és az ott hallottak alapján hamarosan az egyezség is megszületett: egy hónapig egy kis földkunyhóban lakhatok, a tűzifát ő, az ételt én állom, és egyből szólunk a másiknak, ha aránytalannak érezzük az üzletet. Mindenekelőtt tisztáztam, hogy ugyan a munkát jól bírom, vályoggal és náddal volt dolgom, de az állatokhoz nem értek, István és felesége, Emi pedig biztosított a felől, hogy ez nem lesz sokáig így. Mondanom se kell, hihetetlen sebességgel értek a sikerélmények: megtanultam hogy működik a vasvilla, hogyan kell ganézni, mire jó a trágya, mekkora és milyen földön érdemes gazdálkodni, milyen a jó istálló, hogy működik a vetésforgó, mit és mennyit eszik egy ló, mi az a zöldugar, miért becsüljem az öregeket. Gyakorlatot szereztem fejésben, kocsihajtásban, megtanítottak szénát rakni és még sorolhatnám. Esténként pedig gyertyafénynél próbáltam az aznapi dolgokat felidézni és feljegyezni: milyen állattól kell óvakodni, de mire figyeljek telekvásárlásnál, hol találhatok vizet, mit ültessek a kertbe, mi a különbség a vályogfaltípusok között és így tovább… Utólag szinte felsorolhatatlan mennyiségű információ.
Korábban én is jártam úgynevezett "ökofalvakban", láttam néhány próbálkozást önfenntartásra, de aztán megértettem, hogy napjainkban miért nem jöhet létre valós közösség egy-egy ilyen társaságban. És pont ez az, ami bámulatos a Kacár tanyán, ahol egy házaspár több energiát képes felszabadítani, mint máshol egy teljes falu. Ők ténylegesen ketten teremtik ezt meg: nem jön be áram, az ivóvizet maguk hordják, és valóban az van asztalon, amit ők ültettek el műtrágya nélkül. És hogy mennyire önfenntartóak? Pont annyira, amennyire azt a kor megkívánja. Amíg nem gond egy kevés benzin árát kitermelni, addig van autó, és Persillel mosnak, de mindenük megvan ahhoz, hogy akár másnap átálljanak teljesen – ahogy István mondja – kézi vezérlésre.
Persze sokat dolgoztam én is – reggeltől estig volt feladat – de mindig kiderült, hogy a legmonotonabbnak tűnő munkában is rengeteg élmény, érdekesség és tapasztalat rejlik. Értékes embereket ismertem meg, akikkel terményt cserélnek, vagy munkaközösséget vállalnak, és mindig figyeltek arra is, hogy az én álmaim is megvalósuljanak: nádaztam, megtanultam fagerendát bárdolni, kaszálni vagy épp vályogfalat rakni.
Egy szó, mint száz: nem gondoltam volna. Nem gondoltam volna, hogy egy hónap mire képes és hogy vannak ilyen emberek, ahol egy család nem vágyik 40 m2-nél nagyobb házra, ahol az „ökokenyeret” egyszerűen csak kenyérnek hívják, ahol nincs tudásféltés és irigység, és hogy vannak még polihisztorok.
Reális lehetőségek II.
2012-10-29 11:26:07 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Ahogy ígértem, leírom, mit láttunk Proszton. Mielőtt erre rátérnék, fontosnak tartom leírni a Somogy megyével kapcsolatos előítéleteimet: az országban itt van a legtöbb elhagyatott falu, reménytelenül halott mikrotelepülés, a munkanélküliség Borsodhoz fogható, a szegénység nagyjából Baranyával lehet egy szinten. A természeti adottságot ugyan jellemzően jók (talaj, vízrajz, klíma, domborzat), de cserébe elég durván cigányos, lepukkant, és a déli része már elég közel van a határhoz, hogy esetenként némi szerb-albán-horvát konfliktusba is belekóstolhasson az ember. Nekem egyébként ettől feláll a hátamon a szőr, előbb mennék az ukrán-, mint a szerb határ közelébe. Elég durva sztorikat hall az ember, amiknek ha a tizede igaz, már az is bőven szar. Nyilván mindez az északi oldalra, vagyis a Balaton déli partjára nem értelmezhető, de az nyilvánvalóan egy más világ, amiben mi nem tudnánk, és nem is akarunk labdába rúgni.
Szóval így mentünk Prosztra, és a Balatontól délre fordulva a falvak, amiken áthaladtunk, hozták is a sztereotípiákat, szinte egytől egyig: rossz állapotú kockaházak, rozzant alkesz fazonok, 70+ nyugdíjasok, ilyesmi. Volt persze pár korrektebb település, de azért általánosságban elég szomorú volt az összkép. Kaposvár persze lényegesen kilóg a sorból, az átlag vidéki nagyvárosnál jóval kultúráltabb (Pécs, Miskolc, Debrecen, Szeged meg Szombathely pl messze rosszabbak), és Proszt felé haladva is javult a helyzet. Maga Proszt a várakozásokat messze meghaladóan gyönyörű. Persze ott van a remek kilátás is, de ez ennél több: csomó új építésű, ránézésre is méregdrága ház, szépen parkosított falukép, saját iskola, óvoda... túl sokat nem akarok elárulni, megőrzendő a település inkognítóját, a lényeg, hogy nagyságrendekkel rosszabbra számítottunk.
Maga a terület, amit megnézni jöttünk, összesen valamivel több két hektárnál, három tulajdonos között oszlik meg - valójában jelenleg három telek, csak minket az összes együtt érdekelne. rendes aszfalt út vezet oda, az egyik telken kis ház, pince, présház (klasszikus szocreál hétvégi telek), a házban villany. Víz az nincs, a telek meg egy domboldalban fekszik, szóval kutat kéne ásni - nem nagy kaland, csinálunk már ilyet, nyolc méterig nem tartogatna újdonságokat, annyi meg remélhetőleg nem kéne. A másik két telek szántva van most is, az egyik elég meredek, a másik egészen lent húzódik a völgyben, ez majdnem teljesen sík.
Ádámot annyira nem fogta meg a dolog, Éva teljesen odáig volt a környék szépségétől, igazából én is el tudnám magunkat itt képzelni. Sajnos megkérik az árát: ha minden pénzünket összedobjuk, az irányárat éppen ki tudnánk nyögni, de akkor egy fillérünk se marad. Nyilván mint mindenből, ebből is bizonyára lehetne alkudni, de milliós tételt biztosan nem - nem sok értelme van kiköltözni egy telekre úgy, hogy házat építeni nem tudunk, kajánk annyi van, amennyit otthonról elhozunk (ha elfogy, éhen halunk), és a gazdaság induló állat- és növényállományára se futja.
Úgy tűnik tehát, hogy nem pont ez lesz, de azért nem csüggedünk: az egyik tulajdonossal talán sikerült megértetni, hogy mit akarunk, és fel is ajánlotta a segítségét, hogy nyitott szemmel jár, felhív egy-két szomszédos telektulajdonost, és megtudakolja, hogy van-e számunkra megfizethető verzió. Karajosparajhoz hasonlóan tehát még ez sem lefutott kör.
Néztünk egyébként még néhány telket, de eléggé aranyárban voltak: mindenki úgy gondolkodott, hogy errefelé terjeszkedik majd a falu, feldarabolják a telkeket, és majd a kisebb darabokat mennyire jó áron lehetne eladni. Én agyfaszt kapok ezektől a tíz méter széles, de kétszáz méter hosszú telkektől, szóval erre inkább nem mondok semmit.
Reális lehetőségek I.
2012-10-23 21:14:49 - Ishar
Kategória: Beszámoló
A korábbi, finoman szólva pesszimista irományok után ma egy kicsit pozitívabb történetet terveztem megosztani. A történet főszereplői részben a Karajosparaj művésznevet kapott település, illetve egy Ostrom Ferenc nevű ember, akit természetesen szintén nem így hívnak valójában.
Az egész úgy indult, hogy a korábbi, csalódást okozó módszerünk helyett (azaz hogy rábökünk a térképre, és kocsival felkeresünk ismeretlen településeket) Ádám, leginkább próba szerencse alapon, feldobott egy "hirdetést" netre, amiben leírta a helyzetünket, az igényeinket, megadta az elérhetőségeit, és várta, hátha valaki jelentkezik.
Mi magunk őszintén meglepődtünk, de tényleg akadt olyan ember, aki vette a fáradtságot, és felhívta Bálintot. Feri javasolta Karajosparajt, mivel ő maga is ott lakik, állattartással foglalkozik, és megtetszett neki, amibe belevágni készülünk. Azt mondta, szívesen segít, megmutatja a falut, vendégül lát minket, állattartással kapcsolatban is kérdezzünk nyugodtan, területet is tud, ami ugyan nem az övé, de ha megfelel nekünk, szólhat egy-két szót az érdekünkben a tulajnál.
Külön ki kell hangsúlyoznom: semmiféle ellenszolgáltatást nem tudtunk ígérni, szóval egy vadidegen ember teljesen ingyen és bérmentve ajánlotta fel a segítségét. Az ilyesmi azért igazán jól tud esni.
Természetesen elfogadtuk a meghívást, első körben degeszre ettük magunkat (szerény anyagi körülményeik ellenére négyfogásos ebéddel vártak minket - a magam részéről egészen zavarba jöttem), közben elbeszélgettünk egymás elképzeléseiről. Jó volt látni, hogy végre találtunk egy olyan embert - vagy inkább ő talált meg minket - aki felfogja, hogy mit akarunk. Ahelyett, hogy azt kérdezte volna, hogy hogy képelünk bejárni dolgozni, inkább azt kérdezte, hogy mihez értünk. Kertvárosi házak helyett végre hektárban mérhető területekről beszéltünk. Hosszú idő után sikerült egy értelmes emberrel beszélni erről az egészről, aki végre többet, és nem még nálunk is kevesebbet tudott a gazdálkodásról.
Az anonimitásra tekintettel nem mennék bele részletesebben Ferenc állattartó tevékenységébe, de a lényeg, hogy a portáján voltak tyúkok, nyulak, kecskék, disznók, régebben tartott teheneket, és újra tervezi, sőt, a falusi házát is tanyára akarja cserélni, amint lehetősége lesz rá.
Maga Karajosparaj első ránézésre kicsit riasztó méretű település. Persze tősgyökeres budapestiként nézve rettentően kicsi a maga 1700 lakosával, de a korábbi 50-300 fős kistelepülésekhez képest bőven óriási. Kicsit tartottunk (és továbbra is tartunk) az ilyen méretű településektől, mivel egy félig kihalt kis falvacskában viszonylag könnyű ugrálni, kevés ember, kevés tényező, kis ellenállás - az ember könnyebben mehet a saját feje után. Ferenc érvelése szerint ugyan ez kétségtelenül így van, de szerinte az ennél egy kicsit nagyobb települések jobbak: még nincs lakótelep és nincsenek csövesek, viszont már van pár tucat huszon- és harminc- éves fiatal, akikkel esetleg kooperálni lehet, van értelmes infrastruktúra (utak, áram, internet, tömegközlekedés), és az elkerülhetetlen civilizációs baromságok se okoznak akkora problémát: egy ekkora településen már van orvos, óvoda (Gabinak munkalehetőség), iskola, rendőrség, értelmes méretű bolt.
Bár ezek az érvek - legalábbis számomra - önmagukban nem voltak lehengerlőek, azért mindenképpen elgondolkodtattak. Ebéd, és a porta megtekintése után elmentünk megnézni két szóba jöhető területet. Mindkettő bőven kint volt a faluból, az egyik domborzatilag nem a legszerencsésebb helyen, de elég közel az aszfaltozott úthoz. Cserébe a hely is kicsi volt, az alakja se volt az igazi, szóval ez annyira nem volt fasza.
A másik placc annál jobban nézett ki. A szélén kis patak, fűzfákkal, a másik szélén erdő - ugyan akác, de hát ez kit érdekel? A stihlfűrész hipp-hopp tüzifát varázsol belőle, és van néhány őshonos fafajta, ami egész gyorsan a helyére nő (pl nyárfa). A környék is gyönyörű, a terület egyetlen hátránya, hogy jó messze, pár száz méterre van az utolsó háztól: ilyen helyre közműveket kivinni nem gyerekjáték. Persze semmi sem lehetetlen, úgyhogy mindenesetre annyiban maradtunk, hogy Ferenc utánanéz, hogy pontosan hogy vannak a tulajdoni viszonyok, illetve mennyire eladó a terület. Nyilván minden eladó, de nem mindegy, mennyiért.
Mielőtt hazajöttünk volna, még elmutatott a távolba, hogy ott, ott meg ott vannak még szóba jöhető területek, ha gondoljuk, menjünk el még egyszer azokat is megnézni. Mivel továbbra is fürdőskurvák vagyunk, és kéretjük magunkat, ezért nem vágtuk rá kapásból, hogy igen, ez lesz a hely, de első körben kicsit megnyugtató volt látni, hogy végre érkezett egy értelmes ajánlat. A háttérben persze bujkál egy másik (Göcsörtöspuszta, erről később), de igyekszünk úgy tenni, mint ha az nem létezne, és tőle függetlenül nézelődni.
Sajnos a kinézett területről kiderült, hogy NAGYON nem eladó, mert a tulaj épphogy bővíteni szeretné, állatokat legeltet ott, és még nagyobb legelőre pályázna. Ettől függetlenül a lehetőséget nyitva hagytuk, és bár nézelődünk másfelé is, egyelőre a Karajosparaj dolgot nyitva hagytuk, Ferenccel továbbra is kapcsolatban vagyunk. Még ha nem is ide költözünk végül, a gazdálkodással kapcsolatos tapasztalatai mindenképp aranyat érnek nekünk.
A következő hétvégén Proszt lesz műsoron, egy újabb kistelepülés, ahol szokatlan módon konkrét ingatlanajánlattal várnak minket, ami ráadásul elmondás alapján nem is hangzik rosszul: nagy terület, nagyjából lakható ingatlan (felvonulási épületnek jó eséllyel minimum megteszi amíg építkezünk), pénztárcánkhoz való ár. Nagy kérdés itt, hogy mennyire lepukkant a település, illetve mekkora probléma a közmű. Bizakodóak vagyunk, az előzetes információk alapján ígéretesnek tűnik.
Hamvába holt kísérletek II.
2012-10-17 11:21:46 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Mai témának a végképp, totálisan, teljesen esélytelen, csak futólag felmerülő lehetőségeink közül válogattam.
Eleinte egészen komolyan felmerült Borsosgébics, számomra máig kissé homályos rokoni kapcsolatok révén. A sztori az volt, hogy egy idős házaspárnak volt itt tanyája jó nagy telekkel, de a férj meghalt, a hetven éves nő pedig nem bírta egyedül, ezért egy hétvégi telek szintjére esett vissza, amit Budapestről nem bírt gondozni, és inkább szabadulna már tőle. Ez így elmondva jól hangzott, aztán jött a fekete leves:
-A "nagy" telek 2000 négyzetméter. Mi az alsó határt két hektárban húznánk meg szívünk szerint, ez annak pont a tizede.
-Annyira nem volt fontos az eladás, hogy két hónap alatt össze tudjunk hozni egy megnézést.
-Pont kétszer annyiba kerül, mint amennyi pénzünk összesen van, és kb ötször annyiba, mint amennyit szívem szerint adnék érte.
Sztornó.
Ajánlották még Viskót, egy tipikus alföldi kistelepülést, ami azért jó, mert nagyon olcsó. És azért rossz, mert időnként elönti a folyó a fél falut, a talaj szinte terméketlen homok, kilométereken belül sehol egy fa. Ja, és ha elmész otthonról, érdemes szólni a szomszédnak, hogy legyen résen, mert a cigók kifigyelik, hogy mikor hagyod őrizetlenül a lakást, megmérgezik a kutyádat és kirámolják a házat. Lehet, hogy ezen a környéken két-háromszázezerért már adnak egy parasztházat, de így talán inkább nem kell.
Futólag szóba került Döbrögi, hogy ott nagyon hozzánk hasonló gondolkodású a polgármester, biztos ráharapna a dologra, hívjuk csak fel, minden segítséget megad, ha meghallja, hogy mit szeretnénk. A szándék tényleg megvolt benne, de sajnálkozva mondta, hogy a szándék kevés lesz: önkormányzati földek gyakorlatilag nincsenek, ami van, az tartós bérletben van, a magánterületeken meg vagy gazdálkodnak, vagy területalapú támogatásra használják, de a lényeg, hogy nem eladó.
Internetes hirdetéseket is nézegettünk, futólag utánaérdeklődtünk egy mucsaröcsögei, és egy kecskeméti (na jó, ezt az egy települést nem neveztem át, de talán ennek nem lenne értelme) területnek is, mindkettő elég frankónak nézett ki, de aztán eléggé elrettentünk tőlük: Mucsaröcsögétől kifelé három kilométerre egy földút végében volt az egyik terület (se normális út, se áram, se víz, semmi, a vadon közepe), ráadásul éppen hogy megvolt a minimumnak kitűzött két hektár, jó drágán. A kecskeméti hirdetést több lépcsőben ingatlanügynökök őrizték, akik nem tudtak az egészről semmit, a tulajdonosig meg nem sikerült eljutnunk. Nagyon nem erőltettük, mert a térkép alapján azért szó mi szó, elég szar helyen van ez is.
Ádám egyéni akciójának köszönhetően ajánlottak neki még egy telket, Szokolya mellett, Pesthez viszonylag közel, még éppen megfizethető áron. A placc hátránya, hogy egy baromi meredek domboldal, tiszta kő az egész, nyakig érő bozótos uralja az egészet, másfél hektár, egy nemzeti park lehetetlenné tesz bármiféle erdőgazdálkozást, és azért még mindig többszörösébe kerülne ez a fos is, mint egy-két távolabbi, megfizethetőnek tűnő ajánlat.
Az eddigiek alapján úgy tűnhet, hogy egyáltalán nem kaptunk normális ajánlatot. Ez nincs egészen így, legközelebb már ezekről is szót ejtek, de tény, hogy a helyzet eddig elég siralmas. Egészen egyszerűen ezt az egész városból kiköltözős dolgot nem mi találtuk ki, előttünk már sokan belevágtak, csak nagyságrendekkel komolyabb tőkével - 20-50 millióval valóban nem kunszt, de nekünk nincs, és évtizedeken belül nem is lesz ennyi pénzünk.
Hamvába holt kísérletek I.
2012-10-11 18:12:16 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Elöljáróban, mivel még új a blog: az itt olvasható településnevek NEM valóságosak. Ha tényleg hívnak így falvakat valahol, az mondjuk nem kis mértékben vicces.
Első nekifutásra (az evidens, későbbi postokban még biztosan szereplő Göcsörtöspusztát leszámítva) Ádámmal úgy gondoltuk, jó lenne azért olyan helyet is nézni, ami mondjuk még sincs órákra a családunktól, jó lenne azért nem teljesen elvágni magunkat, és nyilván a szülőknek, testvéreknek, barátoknak is kedveznénk azzal, ha elérhető távolságon belül maradnánk. Éva irányából kaptunk tippeket egy bizonyos környékről - ennek nevét fedje jótékony homály, a lényeg, hogy Ádámmal autóba pattantunk, és sorra felkerestük ezeket a falvakat. Az eredmény lesújtó volt.
Első megállónak a viszonylag központinak tekinthető Betyárbúbánatot szemeltük ki. Kiszálltunk a kocsiból, mászkáltunk kicsit a Rákosi-korabeli házak között, felmérve a település tulajdonságait, úgymint méret, lakosság átlagéletkora, hasonlók. Kb fél óra nagyjából céltalan bolyongás után leszólítottunk egy idősebb embert, aki épp hazafelé tartott, hogy most járunk errefelé először, ugyan mondjon már nekünk egy-két dolgot a faluról, hányan laknak itt, van-e iskola, miből élnek itt az emberek, szóval semmi extra.
Rossz emberrel kezdtük az ismerkedést. A fickó rémülettel vegyes dühkitöréssel reagált, hogy nekünk itt semmi keresnivalónk, menjünk a hivatalba, nehogy már a kerítésen belülre menjünk idegenként(az utcán álltunk), és különben is bunkók vagyunk. Próbáltuk kiszedni belőle legalább a polgármesteri hivatal helyét, de teljesen begőzölt. Kölcsönösen felháborodva váltunk el.
Rövid időn belül persze megtaláltuk a polgármesteri hivatalt, ahol persze a polgármester nem volt bent, de a helyi tipikus középkorú női irodisták felvázolták a helyzetet: itt minden eladó (föld is), kétszer annyi pénzért, mint amennyink összesen van, fiatalok nincsenek, innen mindenki menekül, ezer körüli a faluban maradtak száma. Nem nyűgöztek le, de igazából ide csak tájékozódni jöttünk, a környező kisebb települések jobban érdekeltek. Távoztunk.
A következő megállót nevezzük Tepsinek, ez már egy nagyon eldugott, száz fő alatti kistelepülés, Pest megye legeslegszélén, egy jó hosszú, ócska bekötőút végében. Úgy gondoltuk, ha valami, hát ez eléggé a halál faszán lesz ahhoz, hogy meg tudjuk fizetni. Tévedtünk. Egy helybéli nyugdíjas nő, illetve a menet közben megjelent alpolgármester (Ede, bajszos faszi, spárgával a sörhasa alatt megkötött melósnadrággal) elmondta, hogy itt minden földet felvásároltak, egy nagyobb gazdaság kezében van kb a harmada, a többire felveszik a területalapú támogatást - ez egyébként egy csodálatos dolog, simán megér majd egy külön bejegyzést. Házat persze itt is ajánlgattak csomót, de hát mit kezdjünk egy romos házzal, föld nélkül? Tartsunk disznót az előszobában?
Addig faggattuk őket, amíg elirányítottak egy közeli majorságba. Nos igen. Tíz évvel ezelőtt valaki megelőzött minket, felvásárolt húsz hektárt, bevezette az áramot, felújította a meglevő épületeket, újakat húzott fel mellé... most épp gyerektáborokat tartanak, ottjártunkkor is volt épp egy nagyobb gyerekcsoport. De korábban volt már óriási disznótenyészetük (húsz hektáron elfér pár malac, az biztos), tisztességes mennyiségű baromfi, birkák, nyulak, szóval a mi szintünkről nézve óriási eredményt értek el. Mindezt egyetlen család vitte véghez, saját erőből. Nagyjából egy óra beszélgetés után úgy távoztunk, hogy igen, lehet ilyet csinálni, nem kezdünk hülyeségbe. Itt pont megelőztek minket, de nem ez a lényeg: lehetséges, és ez a fontos.
Az utolsónak tervezett állomásunk Parajos volt, az összes közül messze a legszebbnek ígérkező település. Érkezésünkkor erősen forgattuk is a fejünket, hogy na hát ez kurvajó, erdő, gombapincék, szép házak, patak, halastó, park, tényleg nagyon szép rendben tartott, abszolút korrekt kis falu. Ez volt az első hely, ahol találkoztunk a polgármesterrel.
Nyilván nem az irodájában találtunk rá, teljesen véletlenül futottunk össze vele az utcán, épp élelmiszercsomagokat hordott szét. Elmondta, hogy a település 90%-a nyugdíjas, fiatalok nincsenek, munka nincs, semmi se eladó, és ide nem jön senki. Erősködtünk, hogy de igen, mi jönnénk, feltaláljuk magunkat, csak adjanak el nekünk földet, és onnantól mi megoldjuk a megélhetésünket. Mondtam azt is, hogy miattam pláne ne aggódjon, a webfejlesztést aztán végképp faszán tudom távmunkában csinálni, nem használt. Itt semmi se eladó, itt nincs semmi, ő nem meri javasolni, hogy költözzünk ide, valamiért a fiatalok innen csak mennek el, neki különben is Maggi csomagokat kell osztogatnia. Elköszöntünk, majd Bálinttal megbeszéltük, hogy feldughatja magának a Maggi csomagjait, ha ez neki fontosabb, mint az, hogy egy haldokló faluba fiatalok költöznének.
Parajos viszont annyira megtetszett, hogy nem akartuk annyiban hagyni a dolgot, tovább császkáltunk az utcán, egészen addig, amíg egy traktoros leszólított, hogy mi járatban vagyunk. Elmeséltük az addig történteket, együtt szidtuk kicsit a polgármestert, majd elirányított minket egy eladó ház irányába, szólt a tulajnak is, hogy jövünk. A ház erősen kettes alá: szokásos kockaház az ötvenes évekből, korabeli ócska berendezéssel, lepukkant fürdőszobával, az udvar, kerítés, fél világ betonból. Mellette volt egy kisebb terület, a ház kertjével együtt összesen vagy fél hektár, de a föld az másé (egy őrült öregasszonyé egyébként), majd alkudjunk meg vele külön. Ja, amúgy a házat most jó áron adják, csak tízmillió, régebben tizenkettőért hirdették. Anyád. Úgy tűnik, ők is a bevándorló hollandokra pályáznak - tele van velük az ingatlanpiac, minden vidéki ember többszörös áron adja a házát, homályosan abban reménykedve, hogy hátha pont egy hollandot fog ki. Ez kb olyan, mint a német turista volt gyerekkoromban.
Egy szó mint száz, nem vettünk tízmillióért szar házat, és szomorúan hazakullogtunk. Végső tanulságként a napból leszűrtük, hogy Pest megyében alighanem nekünk nem osztanak lapot, de a reményt nem adtuk fel. Azóta voltak más próbálkozásaink, de úgy gondolom, ez a post már így is hosszabb, mint amit manapság az átlagember hajlandó elolvasni. A többi településről tehát majd később.
