Betegség után

Gondolkodtam rajta, hogy írjak-e a most következő témáról, de aztán úgy döntöttem, érdemes. Nem kenyerem a nyilvános önsajnáltatás, de azt se szeretem, ha valaki csak a sikereiről számol be, a buktatókról pedig mélyen hallgat. Valamiért az emberek hajlamosak azt a látszatot kelteni, hogy ők soha nem hibáznak.

Na, én valamit elrontottam, mégpedig csúnyán. Hogy valamit nem mostam el, vagy tojást nem mostam meg, vagy észrevétlenül romlott kaját ettem, vagy simán csak embertől kaptam el, azt nem tudom. Ami biztos, hogy olyan beteg voltam, mint még életemben soha. Hányás, hasmenés, gyomorgörcs, láz, ahogy kell. Úgy voltam vele, majd szépen kipihenem, két-három nap alatt kilábalok belőle, és semmi gond.

A hatodik napon már olyan fájdalmaim voltak, hogy be kellett mennem a kórházba, ahol szépen bent is tartottak egy hétig. A körülményeket nem részletezném, a magyar egészségügyről mindenki tudja, milyen állapotok jellemzik. Az emberek mind kedvesek voltak, és maximálisan segítőkészek, csak hát az ágy, a koszt, a szoba, a... minden. Szörnyű, na. Le is ugrott rólam tíz kiló, mire kiengedtek.

Ezek után még egy hétig lábadoztam édesanyáméknál. Megkérdőjelezhető döntés talán, de úgy gondoltam, az itthoniaknak egyszerűen mérhetetlenül több gondot jelentek, mint segítséget. Jót tett az egy hét pihenő persze, de amint nagyjából képesnek éreztem magam arra, hogy gondoskodjak magamról, hazajöttem. Bár ez így nem egészen őszinte - inkább bevallom kerek perec, hogy hazahoztak.

Azóta eltelt még két hét, és még mindig nem vagyok száz százalékos. Finoman szólva kellemetlen időszak volt, a nyilvánvaló közvetlen hatás mellett amiatt is, hogy minden itthoni munkám a többiekre szakadt. Szeretném azt hinni, hogy tanultam a dologból, és a jövőben oda tudok figyelni annyira, hogy hasonló elő ne fordulhasson.

Úgy tűnik, mégse vagyok sérthetetlen. Ki gondolta volna?


Komment (7)