Faápolás
2012-10-29 21:38:50 - Ishar
Kategória: Növény
Ez egy viszonylag rövid bejegyzés lesz, az információ Ádámtól származik, ugyan mondta, hogy ő honnan szedte, de én már elfelejtettem.
Magyarországon gyakorlatilag mindenhol, még a legőrültebb öko-bio-méregzöld gazdaságokban, falvakban is mindenféle modern löttyöket használnak favédelemre. Ilyen-olyan gombaölő vegyszerek, lakkok, olajak, nyilván ezt senkinek se kell bemutatni, tele vannak velük a barkácsáruházak. A legtöbb ember, akit megkérdeztünk erről, széttárta a kezét, hogy ez van, erre nem tudnak mit kitalálni.
Most viszont jött egy olyan ötlet, hogy ne legyünk hülyék: meg kell nézni egy régi parasztházat. Ezek az épületek simán megvannak akár 200 évesek is, előttünk az élő példa, hogy a Sadolin és a Xyladecor előtt is volt élet a világon.
Ha megnéz az ember egy ilyen régi fatárgyat, szinte kivétel nélkül mindig sötétbarna. Ez nem azért ilyen, mert az emberek régen hülye szar gótok voltak, és mindent minél sötétebbre akartak festeni, a barna festékanyag a favédelemre használt anyag mellékhatása... ami nem más, mint dió.
A dióban az a jó, hogy egy baromi termékeny növény, viszonylag gyorsan nő, és szinte bármilyen része felhasználható pácként. Levél, kéreg, burok, zöld dió, virág, akár gyökér - tényleg mindegy, ezek bármelyikét, vagy akár többet vegyesen használva, egy kellőképp sűrű főzet egyrészt fest, mint a kurvaélet, másrészt hatékony, és gyakorlatilag ingyenes favédőszer.
Ki fogom próbálni, ha beválik, tudod ki fog lakkot venni még egyszer.
Reális lehetőségek II.
2012-10-29 11:26:07 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Ahogy ígértem, leírom, mit láttunk Proszton. Mielőtt erre rátérnék, fontosnak tartom leírni a Somogy megyével kapcsolatos előítéleteimet: az országban itt van a legtöbb elhagyatott falu, reménytelenül halott mikrotelepülés, a munkanélküliség Borsodhoz fogható, a szegénység nagyjából Baranyával lehet egy szinten. A természeti adottságot ugyan jellemzően jók (talaj, vízrajz, klíma, domborzat), de cserébe elég durván cigányos, lepukkant, és a déli része már elég közel van a határhoz, hogy esetenként némi szerb-albán-horvát konfliktusba is belekóstolhasson az ember. Nekem egyébként ettől feláll a hátamon a szőr, előbb mennék az ukrán-, mint a szerb határ közelébe. Elég durva sztorikat hall az ember, amiknek ha a tizede igaz, már az is bőven szar. Nyilván mindez az északi oldalra, vagyis a Balaton déli partjára nem értelmezhető, de az nyilvánvalóan egy más világ, amiben mi nem tudnánk, és nem is akarunk labdába rúgni.
Szóval így mentünk Prosztra, és a Balatontól délre fordulva a falvak, amiken áthaladtunk, hozták is a sztereotípiákat, szinte egytől egyig: rossz állapotú kockaházak, rozzant alkesz fazonok, 70+ nyugdíjasok, ilyesmi. Volt persze pár korrektebb település, de azért általánosságban elég szomorú volt az összkép. Kaposvár persze lényegesen kilóg a sorból, az átlag vidéki nagyvárosnál jóval kultúráltabb (Pécs, Miskolc, Debrecen, Szeged meg Szombathely pl messze rosszabbak), és Proszt felé haladva is javult a helyzet. Maga Proszt a várakozásokat messze meghaladóan gyönyörű. Persze ott van a remek kilátás is, de ez ennél több: csomó új építésű, ránézésre is méregdrága ház, szépen parkosított falukép, saját iskola, óvoda... túl sokat nem akarok elárulni, megőrzendő a település inkognítóját, a lényeg, hogy nagyságrendekkel rosszabbra számítottunk.
Maga a terület, amit megnézni jöttünk, összesen valamivel több két hektárnál, három tulajdonos között oszlik meg - valójában jelenleg három telek, csak minket az összes együtt érdekelne. rendes aszfalt út vezet oda, az egyik telken kis ház, pince, présház (klasszikus szocreál hétvégi telek), a házban villany. Víz az nincs, a telek meg egy domboldalban fekszik, szóval kutat kéne ásni - nem nagy kaland, csinálunk már ilyet, nyolc méterig nem tartogatna újdonságokat, annyi meg remélhetőleg nem kéne. A másik két telek szántva van most is, az egyik elég meredek, a másik egészen lent húzódik a völgyben, ez majdnem teljesen sík.
Ádámot annyira nem fogta meg a dolog, Éva teljesen odáig volt a környék szépségétől, igazából én is el tudnám magunkat itt képzelni. Sajnos megkérik az árát: ha minden pénzünket összedobjuk, az irányárat éppen ki tudnánk nyögni, de akkor egy fillérünk se marad. Nyilván mint mindenből, ebből is bizonyára lehetne alkudni, de milliós tételt biztosan nem - nem sok értelme van kiköltözni egy telekre úgy, hogy házat építeni nem tudunk, kajánk annyi van, amennyit otthonról elhozunk (ha elfogy, éhen halunk), és a gazdaság induló állat- és növényállományára se futja.
Úgy tűnik tehát, hogy nem pont ez lesz, de azért nem csüggedünk: az egyik tulajdonossal talán sikerült megértetni, hogy mit akarunk, és fel is ajánlotta a segítségét, hogy nyitott szemmel jár, felhív egy-két szomszédos telektulajdonost, és megtudakolja, hogy van-e számunkra megfizethető verzió. Karajosparajhoz hasonlóan tehát még ez sem lefutott kör.
Néztünk egyébként még néhány telket, de eléggé aranyárban voltak: mindenki úgy gondolkodott, hogy errefelé terjeszkedik majd a falu, feldarabolják a telkeket, és majd a kisebb darabokat mennyire jó áron lehetne eladni. Én agyfaszt kapok ezektől a tíz méter széles, de kétszáz méter hosszú telkektől, szóval erre inkább nem mondok semmit.
Delej
2012-10-24 20:38:07 - Ishar
Kategória: Biznisz
Mivel nem tervezünk időutazók lenni, nem úgy vágunk bele az egész költözésbe, hogy mostantól úgy fogunk élni, mint 100/200/500/1000 évvel ezelőtt élt az emberiség, tehát fontos, hogy a választott helyünkön legyen áram, és legalább valamiféle internet. Találkoztam már családokkal, akik ezt másképp gondolják, és az elképzelésük szerint jól megvannak/meglennének áram nélkül, de ez nekem sok. Egyrészt baromi instabil állapotnak tartom, másrészt nehezített már maga az építkezés is (köszönöm, fűrészeltem én már eleget kézzel), harmadrészt óriási potenciális bevételkiesés: közepesen tisztességes gépparkunk van, amivel különféle asztalos-, a későbbiekben akár lakatos- és kovács munkákat is tudnánk vállalni, ezt kár lenne eldobni magunktól.
Az internet külön téma, és őszintén szólva az eddigi puhatolózásom alapján kijelenthetem, hogy elég szopó téma, de egyelőre ezzel még nem foglalkoztam komolyabban, az áram fontosabb.
Ha bent vagyunk egy faluban, az egész nem ügy. Bejön a delej a póznáról, ha megnyalod a konnektort, megbasz, szóval minden a legnagyobb rendben. Gondok a külterületen kezdődnek, és sajnos esélyes, hogy ilyenbe kényszerülünk. Két fő probléma van:
-Ahol nincs vezeték, oda ugyan ki lehet vinni, de kilométerenként kb három milla. Annyi nincs.
-Ha van is vezeték, vagy akár rögtön kiépített hálózat a telken, a külterületre akkor is bünti jár: a szolgáltató plusz rendelkezésre állási díjat kér, ezzel kapcsolatban egyetlen számot hallottam eddig, és az havi 20000. Mármint a villanyszámlán felül, szóval ez több, mint brutális.
Sajnos a póznaállítás alighanem nagyjából egységes, az oszlopok meg a vezeték ára nagyon nem térhet el, és a munkadíj is csak minimálisan változhat. Persze van egy kis mozgástér, egy kellőképp motivált önkormányzat besegíthet, esetleg rövidebb távolságnál el lehet fogadtatni földkábelt, de az biztos, hogy ez kapásból kizárja a falvaktól több kilométerre levő pusztaságokat.
Amiben viszont egyáltalán nem vagyok biztos, hogy a külterületekre vonatkozó díj egységes lenne. Ha valaki ezzel kapcsolatban tud bármit, szívesen vennék ezzel kapcsolatos kommenteket, gyanítom, hogy szolgáltatónként, de akár kistérségenként eltér.
---
Mielőtt az öko-arcok belekezdenének: nem. Nem építünk napelemet, szélkereket, meg hasonló baromságokat, legalábbis kezdésnek biztos nem. Egyrészt ezek mind nagyon költséges dolgok (nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire kevés pénzünk van), másrészt hosszú távon ugyanannyiba kerülnek, mint a hálózatra csatlakozás. Lehet, hogy villanyszámlád nincs, de akksijaid vannak, és ezek átlag két év alatt gallyra mennek, vehetsz újakat százezrekért. Anyagilag nagyjából ugyanott vagy, mint a villanyszámlával, és (ha már rettentő zöldek akarunk lenni), produkáltál egy csomó nagy, nehéz, használhatatlan és környezetszennyező akksit szemétként. Persze lehet alternatív energiaforrásokat használni akkumulátorok nélkül is, ebben az esetben akkor van áramod, ha süt a nap vagy fúj a szél - ez szerintem finoman szólva nem optimális. Ehhez állandó energiaforrás kéne, ezek közül pedig csak a víz jut eszembe, de házi vízerőművet kiépíteni nem játék, már azon felül is, hogy biztosan nem engedélyeznék, nyilván az anyagi lehetőségeinket is messze meghaladja.
Láttam gyakorlati példákat, beszéltem energetikai mérnökkel, ezek a dolgok nem működnek kicsiben. Akkor lehet jó, ha valaki súlyos milliókból építi ki a rendszerét, és jellemzően még akkor is döcög. Lehet, hogy a napelemek megoldják a vízmelegítést, meg a fűtés egy részét, de itt vége is a történetnek, asztalosműhelyet soha nem fognak ellátni árammal rendesen.
Elméletileg lehetséges, hogy a megújuló energiaforrásokból nyert áramot visszaküldöd a hálózatnak, és az ELMŰ gyakorlatilag visszafelé pörgeti a villanyórát a kilowattórák után, és elméletileg ezzel bőven ki lehet váltani a fogyasztást akksik használata nélkül, hiszen szinte mindig többet termelsz, mint amennyit fogyasztasz. Gyakorlatilag viszont ez szinte lehetetlen, hiszen ha ez elterjedne, nem lenne szükség az Elektromos Művekre. Lehet, hogy ez sok embernek érdeke, de hogy az ELMŰnek nem, az egyszer biztos. És mivel ők diktálják a feltételeket, ezért igencsak érdekeltek abban, hogy ez a módszer ne váljon általánossá. Elméletileg tehát hiába lehetséges, gyakorlatilag nem kivitelezhető. Van néhány ellenpélda az országban persze, mutatóba, hogy igenis lehetséges, de ez is olyan dolog, mint az akksi téma: amíg nem közvetlen veszély a zombi-apokalipszis, nem érdemes vele szarakodni.
Reális lehetőségek I.
2012-10-23 21:14:49 - Ishar
Kategória: Beszámoló
A korábbi, finoman szólva pesszimista irományok után ma egy kicsit pozitívabb történetet terveztem megosztani. A történet főszereplői részben a Karajosparaj művésznevet kapott település, illetve egy Ostrom Ferenc nevű ember, akit természetesen szintén nem így hívnak valójában.
Az egész úgy indult, hogy a korábbi, csalódást okozó módszerünk helyett (azaz hogy rábökünk a térképre, és kocsival felkeresünk ismeretlen településeket) Ádám, leginkább próba szerencse alapon, feldobott egy "hirdetést" netre, amiben leírta a helyzetünket, az igényeinket, megadta az elérhetőségeit, és várta, hátha valaki jelentkezik.
Mi magunk őszintén meglepődtünk, de tényleg akadt olyan ember, aki vette a fáradtságot, és felhívta Bálintot. Feri javasolta Karajosparajt, mivel ő maga is ott lakik, állattartással foglalkozik, és megtetszett neki, amibe belevágni készülünk. Azt mondta, szívesen segít, megmutatja a falut, vendégül lát minket, állattartással kapcsolatban is kérdezzünk nyugodtan, területet is tud, ami ugyan nem az övé, de ha megfelel nekünk, szólhat egy-két szót az érdekünkben a tulajnál.
Külön ki kell hangsúlyoznom: semmiféle ellenszolgáltatást nem tudtunk ígérni, szóval egy vadidegen ember teljesen ingyen és bérmentve ajánlotta fel a segítségét. Az ilyesmi azért igazán jól tud esni.
Természetesen elfogadtuk a meghívást, első körben degeszre ettük magunkat (szerény anyagi körülményeik ellenére négyfogásos ebéddel vártak minket - a magam részéről egészen zavarba jöttem), közben elbeszélgettünk egymás elképzeléseiről. Jó volt látni, hogy végre találtunk egy olyan embert - vagy inkább ő talált meg minket - aki felfogja, hogy mit akarunk. Ahelyett, hogy azt kérdezte volna, hogy hogy képelünk bejárni dolgozni, inkább azt kérdezte, hogy mihez értünk. Kertvárosi házak helyett végre hektárban mérhető területekről beszéltünk. Hosszú idő után sikerült egy értelmes emberrel beszélni erről az egészről, aki végre többet, és nem még nálunk is kevesebbet tudott a gazdálkodásról.
Az anonimitásra tekintettel nem mennék bele részletesebben Ferenc állattartó tevékenységébe, de a lényeg, hogy a portáján voltak tyúkok, nyulak, kecskék, disznók, régebben tartott teheneket, és újra tervezi, sőt, a falusi házát is tanyára akarja cserélni, amint lehetősége lesz rá.
Maga Karajosparaj első ránézésre kicsit riasztó méretű település. Persze tősgyökeres budapestiként nézve rettentően kicsi a maga 1700 lakosával, de a korábbi 50-300 fős kistelepülésekhez képest bőven óriási. Kicsit tartottunk (és továbbra is tartunk) az ilyen méretű településektől, mivel egy félig kihalt kis falvacskában viszonylag könnyű ugrálni, kevés ember, kevés tényező, kis ellenállás - az ember könnyebben mehet a saját feje után. Ferenc érvelése szerint ugyan ez kétségtelenül így van, de szerinte az ennél egy kicsit nagyobb települések jobbak: még nincs lakótelep és nincsenek csövesek, viszont már van pár tucat huszon- és harminc- éves fiatal, akikkel esetleg kooperálni lehet, van értelmes infrastruktúra (utak, áram, internet, tömegközlekedés), és az elkerülhetetlen civilizációs baromságok se okoznak akkora problémát: egy ekkora településen már van orvos, óvoda (Gabinak munkalehetőség), iskola, rendőrség, értelmes méretű bolt.
Bár ezek az érvek - legalábbis számomra - önmagukban nem voltak lehengerlőek, azért mindenképpen elgondolkodtattak. Ebéd, és a porta megtekintése után elmentünk megnézni két szóba jöhető területet. Mindkettő bőven kint volt a faluból, az egyik domborzatilag nem a legszerencsésebb helyen, de elég közel az aszfaltozott úthoz. Cserébe a hely is kicsi volt, az alakja se volt az igazi, szóval ez annyira nem volt fasza.
A másik placc annál jobban nézett ki. A szélén kis patak, fűzfákkal, a másik szélén erdő - ugyan akác, de hát ez kit érdekel? A stihlfűrész hipp-hopp tüzifát varázsol belőle, és van néhány őshonos fafajta, ami egész gyorsan a helyére nő (pl nyárfa). A környék is gyönyörű, a terület egyetlen hátránya, hogy jó messze, pár száz méterre van az utolsó háztól: ilyen helyre közműveket kivinni nem gyerekjáték. Persze semmi sem lehetetlen, úgyhogy mindenesetre annyiban maradtunk, hogy Ferenc utánanéz, hogy pontosan hogy vannak a tulajdoni viszonyok, illetve mennyire eladó a terület. Nyilván minden eladó, de nem mindegy, mennyiért.
Mielőtt hazajöttünk volna, még elmutatott a távolba, hogy ott, ott meg ott vannak még szóba jöhető területek, ha gondoljuk, menjünk el még egyszer azokat is megnézni. Mivel továbbra is fürdőskurvák vagyunk, és kéretjük magunkat, ezért nem vágtuk rá kapásból, hogy igen, ez lesz a hely, de első körben kicsit megnyugtató volt látni, hogy végre érkezett egy értelmes ajánlat. A háttérben persze bujkál egy másik (Göcsörtöspuszta, erről később), de igyekszünk úgy tenni, mint ha az nem létezne, és tőle függetlenül nézelődni.
Sajnos a kinézett területről kiderült, hogy NAGYON nem eladó, mert a tulaj épphogy bővíteni szeretné, állatokat legeltet ott, és még nagyobb legelőre pályázna. Ettől függetlenül a lehetőséget nyitva hagytuk, és bár nézelődünk másfelé is, egyelőre a Karajosparaj dolgot nyitva hagytuk, Ferenccel továbbra is kapcsolatban vagyunk. Még ha nem is ide költözünk végül, a gazdálkodással kapcsolatos tapasztalatai mindenképp aranyat érnek nekünk.
A következő hétvégén Proszt lesz műsoron, egy újabb kistelepülés, ahol szokatlan módon konkrét ingatlanajánlattal várnak minket, ami ráadásul elmondás alapján nem is hangzik rosszul: nagy terület, nagyjából lakható ingatlan (felvonulási épületnek jó eséllyel minimum megteszi amíg építkezünk), pénztárcánkhoz való ár. Nagy kérdés itt, hogy mennyire lepukkant a település, illetve mekkora probléma a közmű. Bizakodóak vagyunk, az előzetes információk alapján ígéretesnek tűnik.
Hamvába holt kísérletek II.
2012-10-17 11:21:46 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Mai témának a végképp, totálisan, teljesen esélytelen, csak futólag felmerülő lehetőségeink közül válogattam.
Eleinte egészen komolyan felmerült Borsosgébics, számomra máig kissé homályos rokoni kapcsolatok révén. A sztori az volt, hogy egy idős házaspárnak volt itt tanyája jó nagy telekkel, de a férj meghalt, a hetven éves nő pedig nem bírta egyedül, ezért egy hétvégi telek szintjére esett vissza, amit Budapestről nem bírt gondozni, és inkább szabadulna már tőle. Ez így elmondva jól hangzott, aztán jött a fekete leves:
-A "nagy" telek 2000 négyzetméter. Mi az alsó határt két hektárban húznánk meg szívünk szerint, ez annak pont a tizede.
-Annyira nem volt fontos az eladás, hogy két hónap alatt össze tudjunk hozni egy megnézést.
-Pont kétszer annyiba kerül, mint amennyi pénzünk összesen van, és kb ötször annyiba, mint amennyit szívem szerint adnék érte.
Sztornó.
Ajánlották még Viskót, egy tipikus alföldi kistelepülést, ami azért jó, mert nagyon olcsó. És azért rossz, mert időnként elönti a folyó a fél falut, a talaj szinte terméketlen homok, kilométereken belül sehol egy fa. Ja, és ha elmész otthonról, érdemes szólni a szomszédnak, hogy legyen résen, mert a cigók kifigyelik, hogy mikor hagyod őrizetlenül a lakást, megmérgezik a kutyádat és kirámolják a házat. Lehet, hogy ezen a környéken két-háromszázezerért már adnak egy parasztházat, de így talán inkább nem kell.
Futólag szóba került Döbrögi, hogy ott nagyon hozzánk hasonló gondolkodású a polgármester, biztos ráharapna a dologra, hívjuk csak fel, minden segítséget megad, ha meghallja, hogy mit szeretnénk. A szándék tényleg megvolt benne, de sajnálkozva mondta, hogy a szándék kevés lesz: önkormányzati földek gyakorlatilag nincsenek, ami van, az tartós bérletben van, a magánterületeken meg vagy gazdálkodnak, vagy területalapú támogatásra használják, de a lényeg, hogy nem eladó.
Internetes hirdetéseket is nézegettünk, futólag utánaérdeklődtünk egy mucsaröcsögei, és egy kecskeméti (na jó, ezt az egy települést nem neveztem át, de talán ennek nem lenne értelme) területnek is, mindkettő elég frankónak nézett ki, de aztán eléggé elrettentünk tőlük: Mucsaröcsögétől kifelé három kilométerre egy földút végében volt az egyik terület (se normális út, se áram, se víz, semmi, a vadon közepe), ráadásul éppen hogy megvolt a minimumnak kitűzött két hektár, jó drágán. A kecskeméti hirdetést több lépcsőben ingatlanügynökök őrizték, akik nem tudtak az egészről semmit, a tulajdonosig meg nem sikerült eljutnunk. Nagyon nem erőltettük, mert a térkép alapján azért szó mi szó, elég szar helyen van ez is.
Ádám egyéni akciójának köszönhetően ajánlottak neki még egy telket, Szokolya mellett, Pesthez viszonylag közel, még éppen megfizethető áron. A placc hátránya, hogy egy baromi meredek domboldal, tiszta kő az egész, nyakig érő bozótos uralja az egészet, másfél hektár, egy nemzeti park lehetetlenné tesz bármiféle erdőgazdálkozást, és azért még mindig többszörösébe kerülne ez a fos is, mint egy-két távolabbi, megfizethetőnek tűnő ajánlat.
Az eddigiek alapján úgy tűnhet, hogy egyáltalán nem kaptunk normális ajánlatot. Ez nincs egészen így, legközelebb már ezekről is szót ejtek, de tény, hogy a helyzet eddig elég siralmas. Egészen egyszerűen ezt az egész városból kiköltözős dolgot nem mi találtuk ki, előttünk már sokan belevágtak, csak nagyságrendekkel komolyabb tőkével - 20-50 millióval valóban nem kunszt, de nekünk nincs, és évtizedeken belül nem is lesz ennyi pénzünk.
Hamvába holt kísérletek I.
2012-10-11 18:12:16 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Elöljáróban, mivel még új a blog: az itt olvasható településnevek NEM valóságosak. Ha tényleg hívnak így falvakat valahol, az mondjuk nem kis mértékben vicces.
Első nekifutásra (az evidens, későbbi postokban még biztosan szereplő Göcsörtöspusztát leszámítva) Ádámmal úgy gondoltuk, jó lenne azért olyan helyet is nézni, ami mondjuk még sincs órákra a családunktól, jó lenne azért nem teljesen elvágni magunkat, és nyilván a szülőknek, testvéreknek, barátoknak is kedveznénk azzal, ha elérhető távolságon belül maradnánk. Éva irányából kaptunk tippeket egy bizonyos környékről - ennek nevét fedje jótékony homály, a lényeg, hogy Ádámmal autóba pattantunk, és sorra felkerestük ezeket a falvakat. Az eredmény lesújtó volt.
Első megállónak a viszonylag központinak tekinthető Betyárbúbánatot szemeltük ki. Kiszálltunk a kocsiból, mászkáltunk kicsit a Rákosi-korabeli házak között, felmérve a település tulajdonságait, úgymint méret, lakosság átlagéletkora, hasonlók. Kb fél óra nagyjából céltalan bolyongás után leszólítottunk egy idősebb embert, aki épp hazafelé tartott, hogy most járunk errefelé először, ugyan mondjon már nekünk egy-két dolgot a faluról, hányan laknak itt, van-e iskola, miből élnek itt az emberek, szóval semmi extra.
Rossz emberrel kezdtük az ismerkedést. A fickó rémülettel vegyes dühkitöréssel reagált, hogy nekünk itt semmi keresnivalónk, menjünk a hivatalba, nehogy már a kerítésen belülre menjünk idegenként(az utcán álltunk), és különben is bunkók vagyunk. Próbáltuk kiszedni belőle legalább a polgármesteri hivatal helyét, de teljesen begőzölt. Kölcsönösen felháborodva váltunk el.
Rövid időn belül persze megtaláltuk a polgármesteri hivatalt, ahol persze a polgármester nem volt bent, de a helyi tipikus középkorú női irodisták felvázolták a helyzetet: itt minden eladó (föld is), kétszer annyi pénzért, mint amennyink összesen van, fiatalok nincsenek, innen mindenki menekül, ezer körüli a faluban maradtak száma. Nem nyűgöztek le, de igazából ide csak tájékozódni jöttünk, a környező kisebb települések jobban érdekeltek. Távoztunk.
A következő megállót nevezzük Tepsinek, ez már egy nagyon eldugott, száz fő alatti kistelepülés, Pest megye legeslegszélén, egy jó hosszú, ócska bekötőút végében. Úgy gondoltuk, ha valami, hát ez eléggé a halál faszán lesz ahhoz, hogy meg tudjuk fizetni. Tévedtünk. Egy helybéli nyugdíjas nő, illetve a menet közben megjelent alpolgármester (Ede, bajszos faszi, spárgával a sörhasa alatt megkötött melósnadrággal) elmondta, hogy itt minden földet felvásároltak, egy nagyobb gazdaság kezében van kb a harmada, a többire felveszik a területalapú támogatást - ez egyébként egy csodálatos dolog, simán megér majd egy külön bejegyzést. Házat persze itt is ajánlgattak csomót, de hát mit kezdjünk egy romos házzal, föld nélkül? Tartsunk disznót az előszobában?
Addig faggattuk őket, amíg elirányítottak egy közeli majorságba. Nos igen. Tíz évvel ezelőtt valaki megelőzött minket, felvásárolt húsz hektárt, bevezette az áramot, felújította a meglevő épületeket, újakat húzott fel mellé... most épp gyerektáborokat tartanak, ottjártunkkor is volt épp egy nagyobb gyerekcsoport. De korábban volt már óriási disznótenyészetük (húsz hektáron elfér pár malac, az biztos), tisztességes mennyiségű baromfi, birkák, nyulak, szóval a mi szintünkről nézve óriási eredményt értek el. Mindezt egyetlen család vitte véghez, saját erőből. Nagyjából egy óra beszélgetés után úgy távoztunk, hogy igen, lehet ilyet csinálni, nem kezdünk hülyeségbe. Itt pont megelőztek minket, de nem ez a lényeg: lehetséges, és ez a fontos.
Az utolsónak tervezett állomásunk Parajos volt, az összes közül messze a legszebbnek ígérkező település. Érkezésünkkor erősen forgattuk is a fejünket, hogy na hát ez kurvajó, erdő, gombapincék, szép házak, patak, halastó, park, tényleg nagyon szép rendben tartott, abszolút korrekt kis falu. Ez volt az első hely, ahol találkoztunk a polgármesterrel.
Nyilván nem az irodájában találtunk rá, teljesen véletlenül futottunk össze vele az utcán, épp élelmiszercsomagokat hordott szét. Elmondta, hogy a település 90%-a nyugdíjas, fiatalok nincsenek, munka nincs, semmi se eladó, és ide nem jön senki. Erősködtünk, hogy de igen, mi jönnénk, feltaláljuk magunkat, csak adjanak el nekünk földet, és onnantól mi megoldjuk a megélhetésünket. Mondtam azt is, hogy miattam pláne ne aggódjon, a webfejlesztést aztán végképp faszán tudom távmunkában csinálni, nem használt. Itt semmi se eladó, itt nincs semmi, ő nem meri javasolni, hogy költözzünk ide, valamiért a fiatalok innen csak mennek el, neki különben is Maggi csomagokat kell osztogatnia. Elköszöntünk, majd Bálinttal megbeszéltük, hogy feldughatja magának a Maggi csomagjait, ha ez neki fontosabb, mint az, hogy egy haldokló faluba fiatalok költöznének.
Parajos viszont annyira megtetszett, hogy nem akartuk annyiban hagyni a dolgot, tovább császkáltunk az utcán, egészen addig, amíg egy traktoros leszólított, hogy mi járatban vagyunk. Elmeséltük az addig történteket, együtt szidtuk kicsit a polgármestert, majd elirányított minket egy eladó ház irányába, szólt a tulajnak is, hogy jövünk. A ház erősen kettes alá: szokásos kockaház az ötvenes évekből, korabeli ócska berendezéssel, lepukkant fürdőszobával, az udvar, kerítés, fél világ betonból. Mellette volt egy kisebb terület, a ház kertjével együtt összesen vagy fél hektár, de a föld az másé (egy őrült öregasszonyé egyébként), majd alkudjunk meg vele külön. Ja, amúgy a házat most jó áron adják, csak tízmillió, régebben tizenkettőért hirdették. Anyád. Úgy tűnik, ők is a bevándorló hollandokra pályáznak - tele van velük az ingatlanpiac, minden vidéki ember többszörös áron adja a házát, homályosan abban reménykedve, hogy hátha pont egy hollandot fog ki. Ez kb olyan, mint a német turista volt gyerekkoromban.
Egy szó mint száz, nem vettünk tízmillióért szar házat, és szomorúan hazakullogtunk. Végső tanulságként a napból leszűrtük, hogy Pest megyében alighanem nekünk nem osztanak lapot, de a reményt nem adtuk fel. Azóta voltak más próbálkozásaink, de úgy gondolom, ez a post már így is hosszabb, mint amit manapság az átlagember hajlandó elolvasni. A többi településről tehát majd később.
Első bejegyzés
2012-10-11 17:18:05 - Ishar
Kategória: Technikai
Üdv mindenki.
Ez az oldal azért jött létre, hogy a nagyközönség elé tárjam a vidékre költözésem, illetve gazdálkodásom történetét. Ezt a blogpostot nagyjából (ki tudja, pontosan mit hoz a jövő) fél évvel a tényleges költözés előtt írom, szóval ha 2012 őszénél később olvasod, jó eséllyel rengeteg dolog megváltozott idő közben.
Alapvetően most ott tart a dolog, hogy a barátaimmal járjuk az országot és kérdezősködünk, hogy hova lenne érdemes indulni, illetve mire elég az a kis pénz, amink van. Úgy látom, hogy többség, akinek beszélek erről, felkapja a fejét, és vagy hülyének néz, vagy lelkesen kérdezget, esetleg tanácsot ad - az biztos, hogy senki sem közömbös, szóval a téma érdemes arra, hogy megosszam a tapasztalataimat. Lesz itt élménybeszámoló, anyázás, de terveim szerint ismeretterjesztő jellegű bejegyzések is: tyúkól-építés, nyúlpörkölt receptje, mit kell elkerülni, ha nem akarsz úgy járni mint én, ilyesmik.
Először is, szabályok:
- Itt én vagyok a helyi basszájba. Azt törlök és módosítok ami jól esik.
- Ha a blog címéből nem esett le, helyenként elég vulgáris a stílusom.
- A tulajdonnevek nem fognak egyezni a valósággal. Nyilván sok olyan ember akad, akik nem vennék jó néven a "nyilvános" szereplést, meg nyilván a településeknek se akarok kéretlen (ellen)reklámot szolgáltatni. Kivételek ez alól akadnak, pl a saját nevem nem titok, nyilván a jövőbeli állataim neveit se fogom variálni, mert minek.
- Sablon pont: nem tartozom politikai párthoz, egyházhoz, gittegylethez, stb. Vagy ha esetleg menet közben mégis, akkor sincs köze ehhez a témához.
- Itt mindenkinek mindent szabad, kivéve amit szerintem nem. Ha valami nem tetszik, moderálom.
- A fenti szabályok bármelyikét akkor rúgom fel, amikor akarom.
Akinek ezek közül bármi nem tetszik, inkább távozzon, ne pazaroljuk egymás idejét. A többieknek jó olvasgatást.